Dakó Péter - Erdős Ferenc - Vitek Gábor: Fehérvárcsurgó története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 31. (Fehérvárcsurgó - Székesfehérvár, 2004)
Szent Katalin oltalmában (Erdős Ferenc)
bából álló intézményt, amelyet negyven-ötven tanköteles látogatott. Az okleveles tanítók: 1919-1921 között Nikovits József, 1921-től 1925-ig Bartal Károly, majd 1925-től 1944-ig Mészáros Mária. Szervezeti változásokra került sor a fehérvárcsurgói római katolikus iskolában. 1926-ban a vincés nővérek a zárda épületéből távoztak, az óvoda és a zárdai iskola vezetését a székesfehérvári szatmári irgalmas nővérek vették át és vezették 1941-ig. A nedves és egészségtelen lakás miatt a nővérek lemondtak a két tanítói állásról. Helyüket világi tanerőkkel töltette be az egyházközség. Rendkívüli állapotok alakultak ki 1944 őszén; október elején német és magyar katonai alakulatokat szállásoltak el az oktatási intézményekben, megszűnt a tanítás. A háború okozta károk nem kímélték meg az épületeket, romokon kezdett újjáéledni a település, romos, kifosztott épületekben kezdődött meg 1945 tavaszán az oktatás. A második világháborút követően kiépülő kommunista diktatúra előbb az egyházi iskolákat államosította, majd a hitéletet, híveket és papokat egyaránt üldözte. A nehéz esztendők alatt Rajna Gyula (1951-1965) és Biczó József (1965-1986) látták el a plébánosi teendőket. Rajna Gyula 1910-ben Kislángon született. 1933-ban szentelték fel, majd káplán és hitoktató Sárbogárdon, Csepelen, Bicskén és Székesfehérváron. 1952 és 1965 között Fehérvárcsurgón plébános. Elévülhetetlen érdeme a római katolikus templom műemléki felújításának szorgalmazása. Az 1960-as évek elején megvalósult régészeti és műemléki feltárás, majd az azt követő helyreállítás révén megújult a templom, a XIII-XIV. századi építészeti elemek láthatóvá tételével középkori falusi templomaink egyik ékessége lett az épület. Biczó József Rábasömjénben született 1912-ben. 1938-ban Budapesten szentelték pappá. Káplán Budapesten, Nagykovácsiban, Budafokon, Székesfehérváron. 1965-től plébános Fehérvárcsurgón, ahol 1986-ig szolgált. 1992től a mindenkori bodajki plébános látja el a papi teendőket. A rendszerváltozás utáni másfél évtized alatt megújult a hitélet, napjainkban 1200 főre tehető a római katolikus hívek száma. 190