Polgár Péter Antal: „Idő setétedék..." - Fejér Megyei Levéltár közleményei 30. (Pusztavám - Székesfehérvár, 2003)

A szökés

házrészben a tulajdonos és kiskorú gyermekei, míg a dulakodáshoz közelebb eső hátsóban felnőtt lánya, aki azon az éjszakán két kisgyermekével volt otthon. Kutya sem itt, sem a szomszédos Leitner-portán nem volt, mégis hamar észrevették az idegenek mozgását, meghallották a lármát, és azonnal megértették, hogy mi történik a terciájukon. Olyasmi, amit nem kell, nem szabad észrevenniük, ha nem keresik maguknak a bajt... A fiatalasszony szerint azok, akik a zajt keltették, a kert felől jöttek. „A temetőnél ment föl az út, arról jöttek, és hát [Halvachs Istvánt] itt kaphatták el." Majd fél évszázad múltán sem felejtette el, élénken él emlékezetében a félelmetes éjszaka még akkor is, ha alig lehetett látni, hiszen sötétség volt, s mint mondja, „...annyira féltem, hogy ki se mertem nézni. (...) Az biztos, hogy többen voltak, zajjal járt, azt lehetett hallani, hogy dulakodtak. De hogy kik voltak, azt nem tudom. Kiabálást, jajgatást hallottam, az biztos. Nyilván ütötték, verték. Meg hát nyögéseket lehetett hallani. Felismertem a Halvachs Pista bácsi hangját, amikor jajgatott. Hogy hogyan, merre vitték el, nem tudom, szerintem kertnek, de vihették utcának is. Reggel, amikor kimentünk, a kút mellett találtunk egy töltényt. Azok hagyhatták el... A disznóólnál, a trágyadomb körül nyomokat, dulakodás nyomait lehetett látni. Ez az egész úgy tíz percig tartott körülbelül."

194 Az asszony testvéröccsének, aki akkor tizenhárom éves volt, apjuk mondta el reggel az éjszaka történteket. A zajra ugyanis Varga Antal kinézett, ki is akart menni, de rögtön visszajött az ajtóból, mert valaki ráförmedt: ki ne jöjjenek, azonnal menjenek vissza a házba! Látni nem sokat lehetett, csak annyit, hogy Halvachs Istvánt ütlegelték, húztákvonták magukkal kifelé, az utcára. Varga Antal akkor úgy gondolta, hogy azt a verést, amit jó ismerőse, Halvachs ott, az udvaron kapott, nem élhette túl! Reggel látták, hogy a disznóólnál le volt tépve egy-két deszka az ól kerítéséből, de hogy azt ki tette és miért, nem tudták. Azt nem látta a családfő sem, hogy kik voltak az ütleglők, vagy hogy a deszkákkal is ütötték volna a foglyot. Ami biztos, hogy „a szemétdomb körül mindenfelé dulakodásra utaló nyomokat lehetett látni."

195 A látottakról aztán nem beszéltek évtizedekig... Érdekes módon a lövésekre nem emlékeznek a Varga testvérek, pedig azok eldördültek. (Valószínűleg annak a zajára riadhattak fel a felnőttek, de az még nem tudatosodott bennük. Annál inkább a későbHorváth Józsefné személyes közlése, 2002. október 28. Varga Márton személyes közlése, 2002. október 26.