Dakó Péter - Vitek Gábor: Vereb története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 29. (Vereb, 2003)

Az élni akarás csodája [Dakó Péter]

Szüreti felvonulók a sérült református templom előtt (1946) gatartása és kijelentései miatt internálás folytán kimaradt" az új testületből, „e miatt" a nemzeti bizottság elnöki tisztét vitéz Bakos János, majd Katona Lajos töltötte be. A nemzeti bizottság összetételében az FKgP három, az MDP kilenc, a Nemzeti Parasztpárt három taggal rendelkezett. A mindenna­pi élet irányítása, a község fejlesztése nem súrlódások nélkül, de az újjáépí­tés érdekében haladt tovább. A földreform végrehajtását követően újjáéledtek a szövetkezetek, természe­tesen már új formában és módosult tartalommal. A Verebi Földmívesszövet­kezet Balogh Dániel elnökletével 1946. június 14-én, a megyében harminca­dikként alakult meg 61 fős taglétszámmal. „Népszerűségét" bizonyítja a ta­gok létszámának növekedése: 1948 augusztusában 85, 1948 decemberében 107, 1949-ben már 203 fő. A szövetkezet tulajdonába került két traktor, „me­lyek a volt földbirtokostól lettek átvéve". A fő nyereséget bércsépléssel és bérszántással érték el. Gabonafelvásárlás idején gondot okozott, hogy a rak­tárhelyiségek kialakítását nem oldották meg; a felvásárolt termény nagy része a gazdáknál maradt, holott az 1948-ban államosított református iskola egy ré­szét is raktárnak használták. A szövetkezet „életképességét" is mutatta, hogy 1948-ban önerőből új székházat építettek, amelyben helyet kapott a kultúrte­rem, egy üzlethelyiség raktárral és pincével. 1948 áprilisában és júniusában egy-egy új vegyes- és terménykereskedést nyitottak. A Verebi Tej szövetkezetet szó szerint romjaiból kellett újjászervezni. Rész­ben községi, részben állami támogatásból építették újjá az épületet, a teljesen tönkrement berendezéseket helyreállították és bevezették a villanyvilágítást.

Next

/
Thumbnails
Contents