Dakó Péter - Vitek Gábor: Vereb története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 29. (Vereb, 2003)

Terület és nép, a kettő elválaszthatatlan [Vitek Gábor]

lített falvakban meghaladná a kiszabott mértéket, a különbséget térítsék meg a vármegyei házipénztárból. A XVIII. század beköszöntéig a falu szükségleteit csupán néhány kézműves látta el. Első kimutatásuk 1738-ból ismert, amikor egy-egy kovácsmestert és mészárost írtak össze, s megjegyezték, hogy közösen hat forint 25 dénárt fizettek a földesúrnak. Vereb lélekszáma ekkorra már megközelítette a négyszázat. (Az 1740-2000 közötti verebi népességi adatokat lásd a Függelék VH-ben.) Bél Mátyás termékeny szántóföldjeit dicsérte, lakóit magyar nemzetiségűeknek tartotta. Ennek némileg ellentmond az 1747. esztendei veszprémi egyházlátogatási jegyzőkönyv, amely szerint az 1739. évi pestisjárványt követően az elhunyt kálvinisták házaiba néhány szlovák nemzetiségű római katolikus is települt. A pestisjárvány áldozatainak 1740. évi kimutatása szerint a 387 fős verebi népességből 205-en hunytak el. A járvány legsúlyosabban a fiatalokat érintette; a 236-ból 87 menyecske, legény, gyermek, kis- és nagy leány, a 67 gazda közül 41 élte túl. Munkaerejük és adózóképességük pótlására 1743-ban három jobbágyot telepített át Cecéről a földesúr, akinek kérésére 1744-ben a vármegye a falu új lakóinak három év adómentességet engedélyezett. A jobbágyok szolgáltatásait a komáromi jezsuita rendház uradalmaiban az úrbérrendezést megelőzően általában szerződésekkel szabályozta a földesúr. Bél Mátyás