Dakó Péter - Vitek Gábor: Vereb története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 29. (Vereb, 2003)

Terület és nép, a kettő elválaszthatatlan [Vitek Gábor]

A verebi, 1768. évi urbárium előtti úrbéri egyezségekről azonban dokumentum nem maradt fenn, csupán az uradalmi összeírások nyújtanak támpontokat. Ezek annak a bizonyítékai, hogy a Rákóczi-szabadságharc utáni évtizedekben befejeződött a falu betelepítése. Kialakult, elvált egymástól és megszilárdult a földesúri kezelésben lévő, javarészben a jobbágyság ingyenmunkájával művelt majorsági és jobbágygazdálkodás. 1745-ben 306 magyar hold kiterjedésű szántóföldjeit már három nyomásban művelték, amelyből az úrbéres népesség 245 holdon gazdálkodott. A földesúri majorsághoz közel 42 hold szántóterület tartozott. Az uradalmi tiszttartó nagyjából kilenc, a kasznár (gazdatiszt) két, a református prédikátor hat, az iskolamester pedig három hold szántóval rendelkezett. Az úrbéres telki állományhoz tartozott csekély rétföld is a Pázmánd melletti határban, amely kedvező időjárás esetén egész telkenként csupán egy szekér szénát adott évente. A telkesek az uraság részére Besnyőn és Agárdpusztán, Bágyonpusztán pedig földesúri jóváhagyással saját szükségletükre kaszáltak, ahonnan egész telkenként két szekér szénát takarítottak be. Ez utóbbi hovatartozása azonban bizonytalan volt. Az 1762-ben végrehajtott - Fejér, Pest és Tolna vármegyei tanúk vallomásaira alapozott - vizsgálat megállapította, hogy a Pázmándhoz tartozó pusztaságot a verebiek korábban, a török időktől kezdve csupán földesúri engedéllyel használhatták. Pázmánd újratelepítésével a komáromi jezsuita rendház saját kezelésébe vette. A szőlőművelés a helység határában lévő szőlőhegyen folyt; majorsági kezelésben tartott mennyisége húsz (Újvári Pál jobbágy és Ezeré János hagyatéka), a tiszttartóé tíz kapás. A fakitermelés lehetőségét a lovasberényi, váli és ácsai határ mentén elterülő erdők jelentették. Az összeírás szerint az uradalmi mészáros a földesúr részére ötven font faggyút, a falunak nyolcvan font húst, a pásztoroknak pedig egy „harmadfű", azaz harmadéves birkából kikészített bőrt biztosított. A szántóval és legelővel bíró féltelkes verebi kovácsmester az összeíró szerint - munkáján túlmenően - semmit sem adott természetben. Nemesembereket és árendásokat nem vettek számba. Az adókivetés szempontjából elvégzett 1751. évi uradalmi tabella Vereben 67 telkes jobbágyot rögzített 32 egész lakott és négy puszta, meg nem művelt telken; tíz egész, 31 fél, 26 pedig negyed telken gazdálkodott. A kimutatás kitért arra is, hogy a féltelkesek között továbbra is dolgozott az uradalmi mészáros és a kovácsmester is. A családneveik alapján magyar származású családok közül ekkor 56 református, 11 pedig római katolikus felekezetű. Az 1760-as években a Fejér vármegyei falvak többsége csupán „szokás szerint" teljesítette szolgálatait, ahogy a földesúr - kezdetben még szerényebb szükségletei megkívánták; sem szerződésük, sem urbáriumuk nem volt. Ebbe a csoportba tartozott a komáromi rendház birtokai közül Vereb, Gyúró és Sukoró is. Ott, ahol - az Eszterházy-uradalmak településeihez hasonlóan - szerződés