Dakó Péter - Vitek Gábor: Vereb története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 29. (Vereb, 2003)
Játszottatok a bőrünkön háborút és országosztást [Vitek Gábor]
marhákon kívül négy-hat ökör igában tartása egész-, két ökör fél-, csupán a marhák megléte negyedtelkessé minősített. A Fejér vármegyében összeírt 48 település (1685-ben még 65) közül Vereben 29 adózó családfőt rögzítettek tizenegy egész, nyolc fél és tíz zsellérek által lakott, megművelt telekkel, amellett 883 pozsonyi mérő szántóval és 43 kapaalja szőlővel rendelkeztek. Legkevesebb százötven lehetett ekkor a falu lélekszáma. (Az úrbéres népesség 1696. évi összeírását lásd a Függelék IV-ben.) Az összeíró azt is lejegyezte, hogy szőlőhegyüket az idő tájt kezdték művelni, rétföldekkel viszont nem bírtak. A faluhoz tartozó Pázmándpusztán pedig legeltettek. Jóllehet ezen időszakban a portális adóösszeírásokat felváltotta az eszmei adóegységek meghatározására épülő dicális összeírás, amely már nem csupán a megművelt földterületet és annak várható termését, hanem a munkavégzők számát és az állatállomány nagyságát is figyelembe vette. Az adókivetés szempontjából elvégzett verebi kamarauradalmi tabella viszont mindezekre utalást csupán szórványosan tartalmazott. Annak ellenére, hogy történetileg kétségbe vonható, úgy tűnik a kútfőkből, hogy puszta, meg nem művelt területek errefelé már nem voltak. Az ország oszmán-török uralom alóli felszabadulásával párhuzamosan jelentkeztek a települések, így Vereb rendezetlen birtokviszonyaiból adódó problémák. Még 1658-ban rendelte el Wesselényi Ferenc nádor (1655-1667) Szécseny István és Török Ferenc - többek között - Vereb birtokába való beiktatását a komáromi jezsuitákkal szemben. Akkor a rendház ez ellen tiltakozott. 1694. február 4-én a hajdani kiváltságaival és jogaival élni kívánó, nemrégiben felszabadult Székesfehérvár tiltakozott Fejér vármegyei, köztük verebi birtokainak elidegenítése ellen. Március 21-én a veszprémi káptalan tanúsította Vereb birtokbaiktatásának ellentmondásosságát. Miközben Sigray János nagyprépost a jezsuiták számára szerette volna érvényesíteni a mandátumot, a helyszínen megjelent a szabad királyi város képviseletében Vörös Gergely szenátor, s kinyilatkoztatta: „a szerzet javára történő bejegyzés a városnak kárt okoz és jogsérelmet jelent, megbízói nevében ellene mond". Mindazonáltal I. Lipót uralkodó még ugyanabban az esztendőben Jakusith György adományát a komáromi jezsuiták birtokába iktatta. Egy esztendővel később a révkomáromi rendház főnöke, Wenner János Babtista kérésére a vármegyei közgyűlés mindenkit eltiltott a verebi községi terület és Pázmándpuszta bárminemű használatától. 1701-ben Pahi János rendházfőnök tartatott távol mindenkit Vörös János főszolgabíró közbenjárásával a Vereb, Pákozd, Sukoró, Vál, Gyúró, Etyek és Sóskút falvakból, valamint Pázmánd- és Agárdpusztákból származó jövedelemszerzéstől; a legeltetéstől, a széna lekaszálásától és hasznosításától. Nem sokkal később Pahi óvást emelt a vármegyei nemesi közgyűlés előtt Kutas István és Ferenczi György ellen, s eltiltatta őket Vereb és Vál, valamint Pázmándés Agárdpuszta bevételeinek felhasználásától.