Dakó Péter - Vitek Gábor: Vereb története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 29. (Vereb, 2003)

Játszottatok a bőrünkön háborút és országosztást [Vitek Gábor]

ni, hiszen 1673. március 7-én a jezsuita rezidencia a herényiekkel szemben ünnepélyes tiltakozó nyilatkozatot tett a Komárom vármegyei nemesi közgyűlés előtt. A jogvédelmükre kiadott hiteles okiratban eltiltották a település lakóit addigi gyakorlatuktól, azaz a verebi határ jogtalan haszonélvezetétől. A „pereskedés" két esztendő múltán is folytatódott, s török részről fokozódott a nyomás a település vezetőire, ugyanis Muszli effendi, budai főkincstartó írt magyar nyelven fenyegető levelet saját lovasberényi földjeinek védelmében: „ha a Lovas Berinyieknek akár kaszálni, akár szántani ezen pusztámból nem attok szép szóval, erőssen tiltalak,...száz ezüst tallérral;...a Lovas Berinyiek nélkül a füvet megh kaszállyátok, avagy földit megh Szántjátok, ugy nyissátok föl szemeteket, ne mondgyátok, hogy mi nektek hirrt nem attunk". Később, egy 1679-ben dulakodás ügyében lezajlott tanúkihallgatás jegyzőkönyvének határmezsgyére vonatkozó tanúvallomásai is tükrözték, hogy a két falu közötti határvonal kétséget kizáró megállapítása nem történt meg. A XVII. század második felének meg-megújuló határvitái tartós megtelepedést bizonyítanak. Az 1619. évi benépesítés a lakosság gazdasági erejének megerősödését eredményezte. A szomszédos Lovasberénnyel szembeni ellenségeskedés nemcsak a falu határának birtoklását, hanem a mezőgazdasági művelés alá vont területek mind jelentősebb kiterjesztését tette lehetővé. Egy tanúvallatási jegyzőkönyv szerint 1674-ben a verebiek a falu határain belül található Bágyonpusztán is gazdálkodtak. Az erdők, szántók és kaszálók védelme a népesség életerejét fejezte ki. Kialakultak a helyi közigazgatás elemei, a források arra utalnak, hogy a falu élén bíró állt, aki az esküdtek bevonásával látta el feladatait. A magyar társadalom politikai hatalmon kívül rekedt, heterogén és állandóan változó rétegét a földesúri hatalom alatt álló, önállóan gazdálkodó telkes paraszti réteg, a jobbágyság képezte. A XV. századtól kezdve fokozatosan különült el a számarányában folyamatosan csökkenő, gazdasági erejét tekintve ugyanakkor gyarapodó egész- vagy többtelkes paraszti réteg. Az ellenkező póluson találjuk az életfeltételek biztosításának érdekében mindinkább növekedő erőfeszítéseket vállalni kényszerülő negyed- és nyolcadtelkeseket. A két véglet között tartották számon a háromnegyed- és féltelkeseket is, akiknek anyagi alapjuk főleg állatállományukkal volt mérhető. A hódoltság időszakában felgyorsult a jobbágyi szolgáltatások teljesítésére és területük művelésére képtelenek leszakadása. A török alóli felszabadító harcok során a falu részben megsemmisült. Földes Ferenc erről úgy emlékezett meg, hogy a Bécs falai alól fejvesztve menekülő török sereg a községet teljesen elhamvasztotta. Lakói 1683-ban a katonaság elől állataikkal együtt Udvardi Pál református lelkész vezetésével elmenekültek (menekülésük útvonaláról megbízható adatok nem maradtak fenn), majd a kiürült, pusztulásra ítélt települést a török haderő felgyújtotta. A veszély elmúltával visszatértek ugyan - 1685-ben templomot is építettek -,