Erdős Ferenc - Kelemen Krisztián - Vitek Gábor: Vármegyeháza a bástya és a várfal helyén - Fejér Megyei Levéltár közleményei 28. (Székesfehérvár, 2002)
GRÓF CZIRÁKY BÉLA (E. F.)
A főispán hatáskörének további bővülését eredményezte az 1886. évi XXI. törvénycikk, az ún. második törvényhatósági törvény, amely az 1870. évi XLII. artikulushoz hasonlóan egyértelművé tette, hogy a megye és a törvényhatósági jogú város területén a közigazgatást az ő beleegyezése nélkül intézni nem lehetett. A főispán volt a legfőbb megyei és városi önkormányzati testületek (törvényhatósági bizottság, közigazgatási bizottság, kijelölő választmány, számonkérő szék) elnöke. Az ott hozott határozatok ellen, ha azok a főispán állásfoglalásával ellentétesek voltak, felterjesztési joggal élhetett, azaz a törvényhatóság a határozatot addig nem hajthatta végre, míg az illetékes szakminiszter azt jóvá nem hagyta. A főispán törvényhatósága területén az ott működő állami tisztviselők felett is felügyeleti jogot gyakorolt, kivételt csupán az igazságügyi tisztviselők jelentettek. Ellenőrzési jogkörét az évente tartandó számonkérő széken gyakorolta, ahol a központi és járási tisztviselők beszámoltak az ügyforgalomról, az ügyvitelről és az ügykezelésről. Abban az esetben illette meg a kivételes jogkör, ha a törvényhatóság első tisztviselője, az alispán, illetve a polgármester nem, vagy nem az előírásoknak megfelelően hajtatta végre azt a rendeletet, amelynek végrehajtására őt a törvény kötelezte. A főispán a nem engedelmeskedő tisztviselő ellen vizsgálatot tarthatott és fel is függeszthette. A municipialistákkal (az önkormányzati jog védelmezőivel és kiteljesítőivel) szemben a centralisták (az erős központi kormányzat hívei) újabb sikert arattak; 1886-tól a főispán nem pusztán csak a központi kormányzat képviselője, hanem olyan személyiség, akinek egyetértése nélkül a törvényhatóság testületei nem, illetve jelentős akadályokkal tölthették be közigazgatási szerepüket. Az elmondottak a főispáni hivatal tevékenységében - különösen a főispán munkájában - is megmutatkoztak. Cziráky Béla volt az első főispán, aki rendszeressé tette a hivatalvizsgálatokat a megyei hivatalok mellett a főszolgabírói hivatalokban és a községekben is. 1887-ben arról számolt be az alispán, hogy a főispánnal együtt „...számos község belső ügyvitelét és pénzkezelését..." megvizsgálták. 1888-ban a járási főszolgabírói hivatalokban tartott revíziót, illetve tovább folytatta a községi jegyzői hivatalok ellenőrzését. Az utóbbiakról szólva az alispáni jelentése megemlítette: „Minden észlelt hiány miatt főispán úr őméltósága részint nyomban a helyszínen, részint az illető járási főszolgabíróhoz intézett rendelettel intézkedni méltóztatott, és az észlelt hiányok megszüntetése végett a kellő intézkedések megtétettek." Az újabb (1886. évi) közigazgatási törvények a megyei törvényhatósági bizottságot is határozottabb tevékenységre késztették. Felgyorsult a megye szabályrendelet-alkotó gyakorlata. Ennek bizonysága: 1886-ban hat, 1887-ben négy, 1888ban tíz, 1889-ben nyolc szabályrendeletet alkottak, amelyek között megfogalmazták a vármegye szervezeti szabályrendeletét, a községi szervezetre vonatkozó minta-szabályrendeletet, a vármegyei tüzrendészeti szabályrendeletet. Cziráky Béla hivatali működése alatt tehát hatékonnyá vált a megye szabályrendelet-alkotó tevékenysége, ehhez hasonló tartalmú és mennyiségű statútum megalkotására csak 1870 és 1872 között került sor. A főispán és a törvényhatóságok közötti, az érdekek kölcsönös felismerésen alapuló együttműködés nem csak a közigazgatásban volt eredményes, hanem a
