Erdős Ferenc - Kelemen Krisztián - Vitek Gábor: Vármegyeháza a bástya és a várfal helyén - Fejér Megyei Levéltár közleményei 28. (Székesfehérvár, 2002)

SZŐGYÉNY-MARICH LÁSZLÓ (K. K.)

nem tökéletes anarchia uralkodik". A pátens kapcsán kialakult közhangulatról pedig szerinte már Dessewffy Emil, a konzervatívok nagytekintélyű politikusa is azt mondotta, hogy „a császár... adjon meg hazánknak mindent, ha ez a birodalom közös érdekeit biztosítja". I. Ferenc József 1865 végén elbocsátotta Schmerlinget, és összehívta a magyar országgyűlést. A kiegyezést előmozdító események Deáknak 1865 húsvétján megjelent cikke után gyorsultak fel. A történelem fintora, hogy a két politikai erő közti kiegyezés - amelynek az osztrák csapatok 1866. évi sadowai veresége újabb lendületet adott -jelentős elemeit, igaz módosított formában, a gróf Apponyi György által 1863-ban készített konzervatív kiegyezési javaslatból kölcsönözték. (Gondolhatunk itt elsősorban a magyar korona országainak a birodalom kiadásainak egészéhez bizonyos „kvóta" szerinti hozzájárulására, vagy a közös ügyek intézésére a birodalom mindkét részéből megalakítandó „állandó delegációk" létrehozására.) Az 1867. évi XII. törvénycikkel és I. Ferenc Józsefnek magyar királlyá koronázásával 1867. június 8-án Európában egy új államalakulat jött létre, az Osztrák-Magyar Monarchia. Szőgyény igazi, régi vágású konzervatívhoz méltóan, szkeptikus volt az elért eredményeket illetően: „hogy ez azon minimum, mely az országgyűlést és országot kielégítheti, tagadni senki sem fogja, ki ennek általános, osztatlan, megingathatatlan nézetét és óhajtását ismeri. Meddő munka lenne ennek okait kutatni, jogosultságát és helyességét fejtegetni. A dolog tényleg így áll; azt módosítani, vagy változtatni csak az időnek és tapasztalásnak lehet feladata". 1861 és 1865 között ismét visszavonult a politikai közélettől, de a császár határozott kívánságára 1865. augusztus 25-én elfoglalta azt a Fejér vármegyei főispáni tisztséget, amelyet előtte gróf Cziráky János töltött be, majd szeptember 11-én kinevezték Székesfehérvár szabad királyi város királyi biztosává. Az uralkodó 1867. március 31-én - a belügyminiszter előterjesztése alapján - Szőgyény-Marich Lászlót megerősítette tisztségében. A megyei kormányzat élén álló főispán feladata rendkívül sokrétű volt. Irányította és ellenőrizte a közigazgatás és törvénykezés ügykezelését. Az ügykezelés egyszerűsítése érdekében a megye vezető hivatalnokaiból bizottságot hozott létre. Hivatali kötelessége volt gondoskodni a közbiztonság fenntartásáról. A vagyon- és közbiztonság megszilárdítása céljából kérhette a megyében állomásozó katonai alakulatok segítségét is. Tájékozódott a közigazgatás, törvénykezés, a telekkönyvezés és adózás menetéről. Elnökölt a megyei törvényszék, árvaszék, számvevőszék ülésein. A megye börtöneinek felügyelete szintén a főispán feladata volt. A kereskedelem, az ipar fejlődésének előmozdítása, a tanügy és egészségügy helyzetének felügyelete is hatáskörébe tartozott. Felügyelt az adók befizetésére, tájékozódott az adózó nép anyagi helyzetéről. A felsőbb rendeletek ldhirdetéséről szintén a főispán rendelkezett. Intézkedett a tisztviselők fizetésének folyósításáról, a megyei költségvetés előkészítéséről. A vármegyét ért természeti csapás (aszály, fagy) vagy más egyéb rendkívüli események (kolerajárvány) kivédésére létrejött bizottságnak is a főispán volt többnyire az elnöke, tehát a közigazgatási szervezetnek a hatékonyság mellett megfelelő rugalmassággal kellett párosulnia. Szőgyény-Marich László főispánságának első igazi próbatételét az 1866-ban bekövetkezett, jelentős fagy- és aszálykárok okozta éhínség megszüntetése jelentette. Elnöke lett az 1866. augusztus 23-án megalakult ínségügyi bizottságnak, amelynek huszonöt tagja között helyet kaptak a földesurak, a tisztikar tagjai, és négy mezőváros (Csákvár, Mór, Seregélyes, Vál) bírái mellett a budai kerületi pénzügyigazgatóság elnöke is. A központi ínségügyi bizottság tekintettel a rendkívüli