Erdős Ferenc - Kelemen Krisztián - Vitek Gábor: Vármegyeháza a bástya és a várfal helyén - Fejér Megyei Levéltár közleményei 28. (Székesfehérvár, 2002)

SZŐGYÉNY-MARICH LÁSZLÓ (K. K.)

ták föl Szőgyény-Marichot. A volt alkancellár elmondott búcsúbeszéde leplezetlen keserűséget áraszt: „a világesemények túlrohanó árja, mely Európa szerte századok folyama alatt gondosan épített álladalmi szerkezeteket és közigazgatási gépezeteket rövid idő alatt a múltnak örvényébe sodort... a magyar udvari kancelláriának megszűntetését is bekövetkeztette". Az eseményeket követően rövid ideig herceg Esterházy Pál mellett a király személye körüli minisztériumban dolgozott, majd birtokára, Csórra, a „magánélet csendes nyugalmába" vonult vissza. A társadalmi-politikai változásokkal egy pillanatra sem tudott azonosulni, s az eseményekben, amelyek túlrohantak rajta, nem kívánt részt venni. Önigazolásként megemlékezik egy fuvarosról, aki Bécsből Csórra menet azt mondotta neki, hogy „szívesen robotolna megint, s csak a múlt jó idők térnének ismét vissza". Ha ez meg is történt, akkor ez a megjegyzés valószínűleg inkább tekintélyének szólt, mintsem a valóságnak. Csórott - a többi Fejér vármegyei községhez hasonlóan - 1848 nyarán megalakult a nemzetőrség, amelynek az inotai református lelkésszel együtt kapitányává választották, s felesége a nemzetőröknek egy saját maga készítette zászlót ajándékozott, amelyet a csóri plébános meg is áldott. E tette is inkább a „történelmi kényszerhelyzetnek", mint saját döntésének volt köszönhető, hiszen ugyancsak nemzetőrkapitány volt Szőgyény gyermekkori jó barátja, gróf Zichy Ödön is, akit Görgey Artúr Lóréven - a Jellasiccsal történt lepaktálásért - felakasztatott. Szőgyény László ifjúkori arcképe Szőgyény-Marich László, a főispán