gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Nagymágocstól Brazíliáig

Atyám, mintha mérlegelte volna, mit válaszoljon, néhány pillanatig szótlanul a kocsiban maradt, majd hirtelen kiugrott, szétvetett lábakkal és csípőre tett kézzel az őrmester elé állt, és ellentmondást nem tűrő, kemény, kaszárnyastílusú hangon közölte vele: mint a szövetséges magyar hadsereg frontot megjárt, többszörösen kitüntetett tisztje a leghatározottabban és kikéri magának ezt a minősíthetetlen eljárást. Hogy szavainak nyomatékot adjon, dühösen letépte zubbonyáról a vaskeresztet, és odavágta az őrmester lábához. Ez a gesztus olyan váratlanul érte a német tábori csendőrt, hogy amikor atyám visszaült a volán mögé, és indított, utunkból szó nélkül félreállt. Amikor ezt a közjátékot átvészeltük, még nem sejtettük, hogy a balszerencse nemsokára egészen más formában szegődik nyomunkba. Osztrák földön első ízben fent a hegyek között, egy nagy várkastélyban találtunk menedéket. Négy-öt családdal osztoztunk egy szerencsére hatalmas termen. így, ha összkomfortról vagy zavartalan kényelemről nem is lehetett szó, még mindig jobban éreztük magunkat, mint később, amikor pajtákban, istállókban vagy félig romba dőlt parasztházak zugaiban kellett éjszakáznunk. Úgy terveztük, hogy a kastélyban megpihenünk, ha lehet, megfurdünk, és minél gyorsabban továbbindulunk. Anti öcsém váratlan betegsége és az én balesetem meghiúsította terveinket. Öcsém középfülgyulladást kapott, és sürgősen egy grazi kórházba kellett szállítani, ahol meglékelték a koponyáját. Szüleim nagy aggodalmukban a szinte óránként ismétlődő légitámadások közepette is naponta látogatták, ezért az egyik autót mindig menetre kész állapotban kellett tartani. Irgalmatlan hideg volt, a hőmérő higanyszála mélyen a fagypont alá süllyedt, hajói emlékszem, mínusz 25°C-ot mutatott. A kocsik hűtővizét tehát rendszeresen le kellett ereszteni, mivel sem glicerin, sem más fagyálló szer akkoriban nem volt kapható. Egyik reggel, amikor a forró vizet egy nagy dézsában vittem atyámmal a kocsikhoz, az eljegesedett lépcsőn megcsúsztam, a forró víz pedig a bal kezemre ömlött. Le akartam venni a kesztyűmet, de nem gondoltam, hogy vele együtt a bőrömet is lehúzom a kézfejemről. Anti már javában lábadozott, amikor hozzám kellett orvost hívni. Nem volt nehéz megállapítani a diagnózist: vérmérgezés. Nem emlékszem, mennyi időt vesztettünk ezzel a kényszerpihenővel, de egészen biztos, hogy hosszú és hideg heteket. A penicillin vagy más antibiotikum akkor még nem létezett, vagy legalábbis nem volt kapható, egy vérmérge-