gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Anatólia, Kurdisztán

met) szót. Mondtam a tolmácsnak, szóljon neki, hogy nem „aleman", hanem magyar vagyok. Teljesen váratlanul a nyakamba ugrott „hercegünk", megölelt, és egy hosszú litániába kezdett, amiből persze egy szót sem értettem. Kiderült, hogy a kurdok a magyarokat „testvéreiknek" tekintik, mivel valamikor együtt, vagy egymás közelében éltek. Ez annál is inkább meglepő volt, mert az őstörténet-kutatás csak az utóbbi évtizedekben tudott ezzel kapcsolatban bizonyítékokkal szolgálni. Nekünk pedig az európai iskolázottságunkkal a Kaukázus hegyei között kellett hallanunk a történetünket érintő részletekről azoktól, akik ezt monda formájában ismerték és adták szájról-szájra, méghozzá évszázadok óta! Ezen a vidéken kevesebb volt a hó, de a hegyek meredekebbek, sziklásabbak, mondhatnám vadabbak voltak. Következő tanyánk, amelyet egész napos lovaglással értünk el, nagyobb volt, mint az eddigiek. A két háznak már nem lapos volt a teteje, az épületek vályog helyett kőből épültek, sőt ablakok is léteztek. A falu közepén egy elég nagy, kőfalú medence állt - igaz, hogy üresen -, de valamikor víztárolás céljára építhették. Egy boltívesen kiképezett barlangból bővizű forrás bugyogott, csinos kis tavacskát képezve, amelyekben gyerekek játszadoztak és házikacsák úszkáltak. Valamikor jobb időket élhetett meg a falu, feltehetően a sors szeszélye folytán hanyatlott idáig. Egy-egy satnya nyárfa, néhány, lógó fejjel bóbiskoló szamár, és meglepetésként, két-három legelésző rackajuh, a falut körülvevő kőfal romjai, mind egyformán érdekesek voltak számunkra. Mondtam a többieknek, hogy ezt a birkafajt a Hortobágyon láttam először. Tudtam, hogy keletről hozták őket annak idején, de azt nem, hogy a Kaukázus az otthonuk. Még egy „őskori" faekét is találtunk a falhoz támasztva, csak a csoroszlya és az eke hegye készült vasból, a többi része fából, mint ezer évvel ezelőtt. A férjezett asszonyok fátyollal eltakart arca, a fényképezőgépeinktől való iszony és menekülés, a férfiak marcona magatartása, a gomb nélküli ruhadarabok, az elhasznált autógumikból készült saruszerű lábbelik azt az érzést keltették mindannyiunkban, hogy a huszadik századból évszázadokat léptünk vissza. Ez az érzés később még erősödött; mert amikor valamelyik nap még napvilágnál értem haza, az egész falu apraja-nagyja egymás hegyén-hátán - úgy, hogy csak a fejeket lehetett látni az ajtófélfák által bekeretezve - figyelte, hogyan fűzöm ki bakancsomat, hogyan gombolom ki nadrágomat, hogyan csatolom le a lábszárvédőt és az egyéb, számukra ismeretlen ténykedéseimet.