gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Az interior

felkínálni. Figyelmeztettek, készüljek fel rá, hogy nem lesz könnyű dolgom, hiszen nem beszélem az ország nyelvét, azonkívül a bevándorlókat, a gringókat, Brazíliában gyakran ellenszenves gyanakvással fogadják. A helyzet valóban nehezen volt rózsásnak nevezhető. Hosszú, keservesen meleg napokon át jártam Rio utcáit, izzadva, levegő után kapkodva, a szokatlan 90-95%-os páratartalmú hőségben. Álláshirdetésekre vadásztam, újabb és újabb címeken jelentkeztem, akinek csak tudtam, felajánlottam képességeimet. Gondjainkat súlyosbította, hogy annak a nyomorúságos, kopott szobának a bérét előre kellett kifizetnem, és így hármunknak csak banánra és tejre tellett. Jóval később és véletlenül tudtam meg, hogy a bevándorlást ellenőrző hivatal rendszeresen tájékoztatókat adott ki, az érkezettek szakmáját, foglalkozását és a cégek munkaerőigényét illetően. Holmi legalizált emberpiacról volt szó, ahol a magamfajta ágrólszakadtak majdhogynem szabad prédaként várakoztak, ki hosszabb, ki rövidebb ideig. Ezen a piacon hozott össze a sors egy franciául jól beszélő, fölényes modorú férfival, egy ízig-vérig brazil úrral, aki némi alkudozás után - és semmiképp sem a feltétlen bizalom jegyében - hajlandó volt engem, mint mezőgazdát alkalmazni. A bizalom részemről sem volt eltúlzott, mert munkaszerződésemben az állt, hogy lakást és ellátást díjtalanul kapok, fizetést azonban csak akkor, amikor már portugálul is beszélek. Igazán az utolsó pillanatban találkoztam ezzel a férfivel, mert aznap, amikor megismerkedtünk, már csak néhány frank volt a zsebemben. Ezért, noha sejtelmem sem volt, hogy mivel jár az ország belterületén, az úgynevezett interiorban élni és dolgozni, ahogy azt sem tudtam, mit jelent a gyakorlatban a díjtalan lakás és ellátás, nem gondolkozhattam sokáig: lesz ami lesz, aláírtam a szerződést. Az interior Ha igaz a francia szólás, miszerint egy százéves templom még ifjúkorát éli, azonban a százéves ház már aggkorú, akkor a mi házunk, amely otthonunkként szolgált azon a birtokon, ahol állást kaptam, már agóniájának is a végét járhatta. Jó 20-30 éve állhatott már lakatlanul. A tornác oszlo-