gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Nagymágocstól Brazíliáig

már, és melyik nem. Mire végre megleltük a mindössze tíz-tizenöt házat számláló falut, maga a polgármester fogadott bennünket, és számomra is alig érthető bajor tájszólással elmagyarázta, hol lesz a szállásunk. E parányi helység első tisztviselőjéből olyan penetráns pácolt szag áradt, hogy talán még egy görényt is elriasztott volna. Ezért Miskával igyekeztünk mielőbb búcsút venni tőle. Őrnagy barátom jóvoltából a még mindig magyar rendszámú kocsimmal érkeztünk a faluba, ami a helybéliek és a favágásra kirendeltek körében epés és rosszmájú megjegyzésekre adott alkalmat. Ezzel nem sokat törődtünk, ám annál többet a szállásunkkal. Először azt kellett elérnem a gyomrot háborgatóan illatos polgármesternél, hogy egy fedél alá kerülhessek Miskával, majd azt, hogy az új szállásunkul kijelölt parasztportán a tehénistálló helyett az úgynevezett gute Stube-ban, a lakatlan vendégvagy, ahogy nálunk mondják, tisztaszobában hajthassuk álomra fejünket. E bonyolult és időrabló manőverek sikeres végrehajtásában nagy szerepet játszott a kenőpénzként magammal hozott cukor, varrótű, cérna, gyufa, cigaretta és konyak. A favágást Miska nálam bizonyára gyorsabban és szakszerűbben végezte el, kitermelte az előírt köbméternyi mennyiséget. Siralmas látványt nyújtott viszont annak a nem kevés értelmiségi foglalkozásúnak - orvosnak, tanárnak, ügyvédnek - a kínkeserves erőlködése, aki életében először fogott fejszét a markába, és tetőtől talpig verejtékben úszva csapdosott jobbra-balra a szerszámával, néha önmagát is megsebesítve. Élelmezésünkről annak a parasztcsaládnak kellett gondoskodnia, amelynél szállást kaptunk. Miska és én azonban csak az első vacsorát tudtuk e közös asztalnál megenni, ami nem mindennapi módon és körülmények között zajlott le. A gazda, a felesége és számtalan gyermekük társaságában ültük körül a konyhaasztalt. Tányéruk bizonyára nem volt, mert mindenki csak egy kanalat kapott, az asztal közepére pedig egy hatalmas, jobb napokat megélt lábas került, színültig tele sűrű, leveshez hasonló, szétfőtt bodzatömeggel. Szegény Miska oly undorral és rémülettel meredt erre a nem várt ételre, mintha életében először látná, amint valaki a szájába veszi az élő osztrigát, amely összerándult a rányomott citromcseppektől. Szertartásos módon, illendőségi sorrendben először a ház ura, majd felesége, aztán mi ketten, végül a gyerekek merítettek kanalaikkal a körbetologatott lábasból, ebből a nehezen meghatározható ízű és illatú koty-