gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Nagymágocstól Brazíliáig

gondolatoktól sarkallva, egy külön épületet rendeztek be orvosi rendelő­vel, fürdővel és klubhelyiséggel. Az angol fogságból szabadulva, ha időm engedte, én is látogattam ezt az épületet. Amikor az egyik fogam megfáj­dult, baljós előérzettél, de felkerestem a szintén menekült, ott dolgozó lengyel fogorvost. Asszisztensnője nagyon csinos volt: darázsderekú, nyílt arcú, mosolygós magyar lány, világosbarna hajjal. Munkáján is lát­ni lehetett, hogy nem erre a pályára készült, de mint oly sokan a hozzá ha­sonlóak közül, ő is ott vetette meg a lábát, ahol lehetett, hiszen valahogy el kellett tartania magát. Fogam kezelése már rég befejeződött, a rendelési idő végén mégis gyakran sétálgattam a fogorvosi folyosón, Jutkára, az ifjú asszisztensnőre várva. Elmesélte, hogy az ő családja is a gőzhengerként érkező orosz had­sereg elől és szintén a szovjet rendszertől való félelmében választotta a menekülés útját. Ez az alig tizenhat éves lány egy regensburgi bombatá­madás alkalmával szakadt el szüleitől és testvéreitől, s noha alig tudott né­metül, egyedül barangolta be a fél országot, főleg gyalog, hogy végül a lindaui fogorvosi rendelőben kössön ki. így bontakozott ki a kapcsola­tunk, amelyből házasság lett. Anyagi körülményeim fokozatosan javultak, és ez mint újdonsült férjnek és nem sokkal később, mint ifjú családapának is minden tekintet­ben előnyömre vált. Gondot legfőképpen azok a gomba módra szaporodó újabb és újabb rendeletek okoztak, melyeket a lassan talpra álló helyi né­met közigazgatás irányítói agyaltak ki. Ilyen volt az úgynevezett favágá­si rendelkezés is. Kihirdették, hogy tüzelőanyag vásárlására jogosító je­gyet a jövőben csak az kaphat, aki meghatározott köbméternyi fát vagy tőzeget kitermel. A hadirokkantak kivételével senki sem mentesült e fel­adat alól, így én is kézhez kaptam az értesítést, hogy mikor és hol kell je­lentkeznem. Akkoriban ismertem meg és fogadtam szolgálatomba Miskát, a fiatal, izmos, ahogy manapság mondják, „dörzsölt", nem túlságosan szorgalmas, de alapjában véve becsületes csongrádi kubikoslegényt, aki ugyanúgy menekült volt, mint én, csak épp egyetlen német szó sem ragadt rá, bár­hogy is erőlködött. Megegyeztünk, hogy külön díjazás ellenében Miska helyettem is elvégzi a favágási tennivalókat. A gyülekezési helyül kijelölt, isten háta mögötti allgäui falut csak ne­hezen találtuk meg, út közben legalább ötvenszer kérdezősködtünk, mivel alig akadt valaki, aki tudta volna, hogy melyik híd vagy alpesi út járható

Next

/
Thumbnails
Contents