gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Nagymágocstól Brazíliáig

gondolatoktól sarkallva, egy külön épületet rendeztek be orvosi rendelővel, fürdővel és klubhelyiséggel. Az angol fogságból szabadulva, ha időm engedte, én is látogattam ezt az épületet. Amikor az egyik fogam megfájdult, baljós előérzettél, de felkerestem a szintén menekült, ott dolgozó lengyel fogorvost. Asszisztensnője nagyon csinos volt: darázsderekú, nyílt arcú, mosolygós magyar lány, világosbarna hajjal. Munkáján is látni lehetett, hogy nem erre a pályára készült, de mint oly sokan a hozzá hasonlóak közül, ő is ott vetette meg a lábát, ahol lehetett, hiszen valahogy el kellett tartania magát. Fogam kezelése már rég befejeződött, a rendelési idő végén mégis gyakran sétálgattam a fogorvosi folyosón, Jutkára, az ifjú asszisztensnőre várva. Elmesélte, hogy az ő családja is a gőzhengerként érkező orosz hadsereg elől és szintén a szovjet rendszertől való félelmében választotta a menekülés útját. Ez az alig tizenhat éves lány egy regensburgi bombatámadás alkalmával szakadt el szüleitől és testvéreitől, s noha alig tudott németül, egyedül barangolta be a fél országot, főleg gyalog, hogy végül a lindaui fogorvosi rendelőben kössön ki. így bontakozott ki a kapcsolatunk, amelyből házasság lett. Anyagi körülményeim fokozatosan javultak, és ez mint újdonsült férjnek és nem sokkal később, mint ifjú családapának is minden tekintetben előnyömre vált. Gondot legfőképpen azok a gomba módra szaporodó újabb és újabb rendeletek okoztak, melyeket a lassan talpra álló helyi német közigazgatás irányítói agyaltak ki. Ilyen volt az úgynevezett favágási rendelkezés is. Kihirdették, hogy tüzelőanyag vásárlására jogosító jegyet a jövőben csak az kaphat, aki meghatározott köbméternyi fát vagy tőzeget kitermel. A hadirokkantak kivételével senki sem mentesült e feladat alól, így én is kézhez kaptam az értesítést, hogy mikor és hol kell jelentkeznem. Akkoriban ismertem meg és fogadtam szolgálatomba Miskát, a fiatal, izmos, ahogy manapság mondják, „dörzsölt", nem túlságosan szorgalmas, de alapjában véve becsületes csongrádi kubikoslegényt, aki ugyanúgy menekült volt, mint én, csak épp egyetlen német szó sem ragadt rá, bárhogy is erőlködött. Megegyeztünk, hogy külön díjazás ellenében Miska helyettem is elvégzi a favágási tennivalókat. A gyülekezési helyül kijelölt, isten háta mögötti allgäui falut csak nehezen találtuk meg, út közben legalább ötvenszer kérdezősködtünk, mivel alig akadt valaki, aki tudta volna, hogy melyik híd vagy alpesi út járható