gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Bélye, a szarvasok paradicsoma

készenlétben volt - tudtunk nélkül - tartalék cipő, harisnya, ing és nadrág, mert nem lehetett előre tudni, hogy a vendég nem vesz-e fürdőt akaratlanul is az erek egyikében. Például ez az egyszerű ember tudta, hogy a frakkhoz vagy szmokinghoz való mandzsettagomb nem illik a vadászinghez. Ilyen rafinériákhoz otthon nem szoktam hozzá, talán azért is fogtak meg annyira. A huszár szemrebbenés nélkül teljesítette kéréseimet, és csak egyetlen egyszer lehetett arckifejezésén a nemtetszésnek halvány árnyékát észrevenni, amikor meg akart borotválni, de én azt magam akartam csinálni... Minden este más volt, szebbnél szebb porcelán teríték, a napi eseményekkel vagy az ételekkel kapcsolatos asztaldísz. A hölgyek hosszú estélyi ruhában, az urak szmokingban vagy díszegyenruhában, az ülésrend a protokollszabályoknak megfelelően. Én - mint legfiatalabb - a háziúrtól praktikusan „lőtávlatban" ültem az asztal végén, szárnysegédje mellett. Úgy emlékszem, hogy Fáynak hívták és sorhajókapitány volt az első világháborúban. Igen érdekesen mesélt Paraguayról, ahova kenyéradóját többször is elkísérte. A vendégek között volt néhány német úr, akik az óriási IG Farben vállalat igazgatói voltak. Ennek a gyárnak sikerült először szintetikus és mesterséges úton drágaköveket előállítani. Minden jelenlevő hölgy emlékül kapott egy ilyen kis sziporkázó kövecskét, gyönyörű bársony dobozkában, amelyre a megajándékozott és az ajándékozó nevét mélynyomásos aranybetűkkel írták fel. Ez az amerikai ízű reklámfogás nekem viszont akkor nagyon imponált. Az atyámhoz fűződő első emlékeim a lovagló- és a vadászórákhoz kapcsolódnak. A lovaglóórákat nem kedveltem túlzottan a szigor miatt, de a légpuska és később az első 22-es golyós puska használata csak ritkán vont maga után apai dorgálást, de bizony sokáig tartott, amíg 8-10 éves koromban megtanultam atyámat az erdőben csendesen követni. Kedvenc kifejezése volt: „Már megint úgy mész, mint egy víziló". 0 tanított meg nyomot olvasni, egy törött gallyból a vad menetirányára következtetni és sok egyébre, amely később a természettel való összefonódottságomat eredményezhette. Alig, hogy lovasként önállósodtam, egy ostoba baleset ért. Az akkori időknek megfelelően nagymama női nyeregben lovagolt, amit a lovászok dámanyeregnek hívtak. Ezen a kápa bal oldalán egy bőrrel bevont villa