gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Gyermekkor - Nagymágocs, Telkibánya

ezer százalékkal nagyobb, erősebb és gyakran károsabb, mint 100 évvel ezelőtt. Az irigység a birtoklási vágyat fokozza, a morális béklyók száma elenyésző tendenciát mutat, a határvonalat mindkettőnél a fogyatékos törvények szabják meg, és nem a már alig ismert „lelkiismeret" vagy moralitás. Ezeket a tán túlzott, filozófiai jellegű gondolatokat csak azért vetem papírra, hogy saját gondolatvilágomat ecseteljem, mielőtt rátérnék azon megjegyzések, mondatok vagy részletek taglalására, amelyeket én mint magyar, mint a Károlyi család tagja, Károlyi Mihály könyvében sajnálatosnak tartok, mert csak az érem egyik oldalát világítják meg. így azok a fiatalabb olvasók, akik azokat az időket nem élték meg, egy tudatosan ápolt tudásvákuumban nőnek és nőttek fel. Mindenekelőtt előrebocsátom, hogy azok a nehezen kvalifikálható vagy kvantifikálható erők, amelyek reánk, emberi lényekre hatnak, függetlenek gondolataink mozgatórugóitól, amelyeket a tudomány egy elektrokémiai reakcióként magyaráz. Ezek az erők hatnak mindazokra, amelyek az egyedet karakterizálják. A nevelés maga is óhatatlanul rányomja bélyegét arra a serdülő ifjúra, aki a Kari May- vagy a Jules Verne-fázis után elérte azt a síkot, ahol számára Descartes vagy Shakespeare már többetmondóak, mint azelőtt. Csak aránylag keveseknek adatott meg az utóbbi 2-3000 évben az a lehetőség, hogy anyagi javak hiányában, pusztán tudásukkal vagy személyiségükkel környezetüket az átlagon felül befolyásolhassák. A magasabb szellemi berkekben gyakran és jogosan elítélt materializmus - a földi javak túlzott imádata, az azokhoz való ragaszkodás - talán egyedüli pozitív aspektusa, hogy azok birtokában valaki több jót tud tenni, többet tud felebarátain segíteni, mint az, akit a sors ilyen javakkal nem áldott meg. Be kell vallanom, hogy az akkori anyagi viszonyaim miatt a menekülésig semmiféle komplexusom nem volt. Ellentétben Károlyi Mihállyal, aki saját szavai szerint öröklött vagyonát tehernek tekintette, amelynek eredetét - legalábbis nagy részben és sajnos a valóságnak nem megfelelően - a szatmári béke utáni királyi adományokban látta. A régi Károlyilevéltári adatok és a nemrég Magyarországon megjelent könyvek is cáfolják ezen állítást, így csak sajnálni tudom, hogy az a számos nem magyar olvasó, aki memoárjait olvasta, téves ítéletet is alkothatott.