gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Hazádnak rendületlenül

vevők - a vadászokat kivéve - nem tudták, hogy a vadgazdálkodás ilyen tudományosan megalapozott, és ez a szeminárium számtalan kétely és ellenséges vélemény eloszlatásához vezetett, amiért is köszönetüket fejezték ki. Hazádnak rendületlenül Tulajdonképpen a hetvenes években lejátszódó események, és az utak leírását tartalmazó jegyzetek közé kellett volna e sorokat papírra vetnem, de tudatosan szántam záró fejezetnek, mert a lelkivilágot feldúló, a gyermekés ifjúkori képeket megváltoztató, engem mélyen megrendítő és elgondolkodtató élmények sokaságát tartalmazza. Tizenkét trópusi év után, 1960-ban - hivatásos megbízatással - Európába helyeztek át. Múltak az évek, egymást kergették az újságok hasábjain a sorsszerű fordulatok és szülőföldem közelsége, valamint a „Talpra magyar, hí a haza!" szavainak szívfacsaró, mélyebb értelme mind gyakrabban idézték elő azt az érzést, amelyet honvágynak ismerünk. Tudatában valék, hogy hazamenetelem egy féltve őrzött emlékbokrétát talán elhervaszt, talán meghasonlást is okoz, mivel a megváltozott felfogás és életszemlélet azóta új világot alkotott, amelyet megérteni talán nem is tudok, de a „hí a haza" érzése erősebb volt. Harminc évi távollét után indultam neki az útnak, amelyet már évek óta tervezgettem, de mindig csak halogattam. Latolgattam a pro és contra érveket, buzdítgatva magam az elkerülhetetlen negatívumok kényszerűségére, de végül is győzött az a talán mélyebb érzés, hogy az igazságnak az a nem is rejtélyes, de sarkalatos tulajdonsága: magvai, előbb-utóbb táptalajra találnak. Mögöttem voltak már a nyomorúságos évek, amelyek bizonyára kihatnak a mindennapi gondolatvilágra, és megkönnyítik a sors által nyújtott igazságtalanságok lelki feldolgozását. Amíg ez a döntés beérett - mindennek ellenére megint hazalátogatni, újra evezni a magyar föld illatát, ismét jó magyar arcokat látni -, mégis hosszabb idő telt el. Honfitársaimtól gyakran hallottam, hogy az otthon élők bennünket menekülteket „nyugatos"-nak neveznek, és azt hiszik, hogy tejben-vajban fürdünk. Azt nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem hiszik el, hogy emig-