gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

A Himalája

tábla függött, és ahova kíváncsiságom vagy talán tudásszomjam hajthatott. Egyedül voltam, kísérő nélkül, soha azelőtt e városrészben még nem jártam. Egy rozoga falépcsőn kellett felmenni, ott volt a múzeum. Ajtajában egy kicsi, öreg, fekete köntösbe öltözött emberke fogadott, magát mélyen meghajtva és kifogástalan angolsággal címemen szólítva. Ez volt az első talány. Lassan jártam körül a termet - meg-megállva a vitrineknél -, kérdéseket feltéve, amelyeket hibátlanul és nagy szóbőséggel válaszolt meg. Egyszerre csak megkérdezte, hogy ráérek-e. Igenlő válaszomra aztán egy sarokba vezetett, ahol okmányok, fényképek voltak felhalmozva. Sokáig keresgélt, amíg végre kihúzott egy fényképet, amely a következő jelenetet ábrázolta: az előtérben egy nagy, lapos kő, azon egy hulla. A háttérben magas hegyek, jobbra a kőtől két vagy három földön ülő keselyű. A tetem mögött egy férfi éppen a hulla boncolásával vagy „zsigerelésével" van elfoglalva. Kezében egy vékonybél - a hulla hasából eredő. Nem éppen épületes látvány, de már az ebéden túl voltam... Megkérdezte, tudom-e, hogy ez mi. Vonakodva válaszoltam, bizonytalanságomat palástolva, hogy talán egy temetkezési mód, hiszen a porhüvelynek úgysem tulajdonítanak jelentőséget, azon kívül a sziklás talaj a sírok ásását majdnem lehetetlené teszi. „Igen - volt a válasza -, de ezt nem tudom mindenkinek megmutatni - magának igen." Ez volt a második talány. Továbbmentünk és megállított egy kép előtt. Azon egy tibeti fejdíszű, idősebb asszony. „Tudja, hogy ez ki?" „Fogalmam sincs." „Ez egy francia asszony, Alexandra David-Néel, aki évekig lakott Tibetben. O írta meg az első tibeti-francia szótárt." „Micsoda véletlen - mondtam neki —, anyám jól ismerte, sőt jó barátok is voltak." Harmadik talány! Nem lehetett még tudat alatti gondolatátvitel sem, mert nem tudtam, kit ábrázol a kép, mégha a választ szuggerálta volna is, nem tudhatta, hogy anyám ismerőse! Az egyik vitrinben egy szivarkaszelence nagyságú doboz volt látható, kékes-zöldes gyíkbőrrel bevonva. Ezt is, mint sok egyéb tárgyat, Tibetből csempészték ki, hogy az eladási árból a hátramaradottakon segítse-