gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Anatólia, Kurdisztán

Barátaimnál az erős napsütés és a magaslat komolyabb gondokat kez­dett okozni. Hámlottak mint a kígyó, állandóan kenőcsöket használtak, amelyet a nehéz kapaszkodóknál leizzadtak magukról. Nem tudták le­nyelni, hogy az ő orrukról cafatokban hámlik a bőr. Többször láttunk már a magasabb régiókban zergéket, de kitartottunk eredeti tervünk mellett; továbbra is a ritka és óvatos kőszáli kecskékre akartunk vadászni. Mehmed osztotta be naponta, hogy ki hova megy. Sor­sot nem húztunk, mert úgysem ismertük a vidéket. Már annyi ideje voltunk úton, hogy az órák hosszat tartó lovaglás nem okozott nehézséget. A naponta legalább egyszer megjárt ezer méte­res szintkülönbség annyira megedztette társaságunkat, hogy teljesen mindegy volt, hogy néhány órával kevesebbet, vagy többet kellett napon­ta hegyet másznunk. Csak az étrendet nem bírták egyes német gyomrok elviselni. Én szeretem az aludttejet, de például Rinót kirázta a hideg a puszta látványtól is. Kenyér helyett a macesz és palacsinta keverékét vit­tük összehajtva zsebünkben, néhány kockacukorral, almával, egy darab kolbásszal, ez alkotta ebédünket. Víz helyett hódarabokat szopogattunk, és ha nagyon fényűzően akartunk élni, akkor még egy kis darab csokolá­dét is ettünk. így felszerelve indultam egyik nap Mehmeddel és két falubelivel. Ké­ső délelőtt érkeztünk egy hosszú, keskeny völgybe, amely egy katlansze­rű zsákutcában végződött. Hossza talán 3-5 km lehetett, a völgyet övező hegyláncok gerince legalább ezer méterre volt fölöttünk. A bal oldali hegyoldalban, a völgy aljától talán 2-300 méterre mentünk a katlan felé. Többször gondoltam a lavinákra, de Mehmedéket ez nyilván nem nagyon izgatta. A szomszédos völgyekben, velem nagyjából párhuzamosan, Rino és Rudi vadásztak. Az volt az elképzelésük, hogy ha egy bezoár kiválik völ­gyünkből, akkor talán a szomszéd puska csöve elé kerülhet. A négy órai járás után megérettünk a delelésre. A három kurd, min­den takarás nélkül a szabadban telepedett le, de nekem a hely - a lavina­veszély miatt - nem tetszett. Igyekeztem megértetni magam, de ered­ménytelenül. Pár száz métert mentem tovább, amíg egy nagy kiugró szik­la alá kerültem, és akkor sokáig hadonászva sikerült elképzelésemet meg­értetni velük. Előttünk egy hópad, mögöttünk és fölöttünk a szikla, ilyen takarásban kezdtünk ebédelni, amikor lövésre emlékeztető dörejt hallot­tunk. Egyszercsak Mehmed izgatott lett, mutogatott a szemközti sziklás

Next

/
Thumbnails
Contents