gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Egyiptom

dugtam, és úgy vártam a kacsákat. Keleten apránként már meg lehetett különböztetni az eget a földtől, és néhány perc múlva sok százezer kacsa kapott szárnyra. Még látni sem lehetett őket, de hallani annál jobban. Hasztalanul kapkodtam a fejem ide-oda, csak a pillanatok töredékéig lehetett egy-egy árnyfoltot a még sötét égen látni, de a lövéshez nagyon rövid ideig. Csak türelem kellett. Az árnyak lassan formát öltöttek, sípolva, hápogva, csörögve keresztezték a mennyboltot elölről, hátulról, jobbról és balról. A gyenge szelecske nem befolyásolta a húzást, de arra jó volt, hogy csali-kacsáink „beleálltak a szélbe". Amikor később ez a kis szellő is elállt, a csali egyik része erre, másik része arra tekintgetett. Szembeötlő volt vonzerejük hanyatlása! A következő 30-40 percben mindketten állandóan tüzeltünk, és én már rég megszűntem fázni. A csövek annyira átmelegedtek, hogy kétszer kellett őket a vízbe mártanom, amit Wafiades, mivel két puskát hozott, el tudott kerülni. Szokatlanul érdekes volt, hogy szája bal sarkában egy sípot tartott, és azt egy bizonyos kacsafajtánál igen eredményesen használta. Ha egy másik kacsafajta repült felénk, villámgyorsan sípot cserélt. Körülbelül egy óra elteltével már nem volt annyi mozgás a levegőben, ráértünk felváltva leülni a patronládákra, és a soron lévő megszokottan lőhetett, nem kellett a másik miatt a 180 foknál megállnia. így alkalmam adódott őt és képességeit is alaposan szemügyre venni. Láttam otthon, annak idején a „régi világ"-ban sok, jó puskást, és még ma is örömmel nézek egy „tisztán" lövő vadászt, ahol a fácán vagy a kacsa nem lógó lábbal vagy törött szárnnyal jelzi a lövés minőségét. Ahogy társamat figyeltem, gondoltam is magamban: igen, tényleg jól lő, de ez az 1:1,2 arány Andersen mesevilágába való! Mintha kitalálta volna gondoltaimat, meg is jegyezte rögtön: „Most megmutatom, hogyan lehet a patronarányon javítani". Megint jött egy csapat réce; 8 vagy 10, én a „hordóban" guggoltam, ő ült. Amikor lőtávolságba kerültek, ő nem lőtt, ahogy mi szoktunk egyet előre, a másodikat fölénk vagy mögénk, hanem megvárta, amíg a hordó fölé értek. Akkor egy nagyot ordított bele a hordóba. Visszhangja nyilván főleg fölfelé hatott, és a csapat megijedve hirtelen - gyakran egy síkban megemelkedett, és csak akkor lőtt. Többször láttam ezzel a szisztémával két lövéssel három kacsát lőni és kétszer két lövéssel négyet. Ketten 380 kacsát szedtünk le. Eleinte számoltam, de amikor tetten