gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Gyermekkor - Nagymágocs, Telkibánya

Gyerekkoromban meghatározó szerepet töltött be nagyapám, Károlyi Imre. Hogy profán hasonlattal éljek, ő afféle tömzsi, mokány férfi volt, ahogyan ezt a típust akkoriban jellemezték. Gyermeki képzeletemre valószínűleg testi erejével, szívósságával és kivételes fizikai képességeivel hatott elsősorban. Például egy pohár sörben fogadva, minden előzetes tréning nélkül, átúszta a Balatont. A Nemzeti Kaszinóban fél kézzel felemelt egy súlyos, párnázott karosszéket, valószínűleg ugyancsak fogadásból vagy puszta virtusból. Nagyapám azonban belső alkatában is kivételes egyéniség volt. Nagy felkészültségű, széles látókörű, kötelességtudó, önmagával és másokkal szemben is már-már kíméletlenül szigorú, szüntelenül tevékenykedő, büszke, de sajnos hirtelen haragú, és szélsőségekre hajlamos, az igazához talán túlságosan is ragaszkodó, szókimondó, de igazságos, megbocsátó, és átlagon felüli szociális gondolkodású jelzőkkel lehetne legtalálóbb módonjellemezni. Azt hiszem, a magyar nagybirtokos arisztokrácia számos tagja azzal is váltott ki magával szemben ellenszenvet, hogy birtokaival aránylag keveset törődve, ideje java részét, különféle szórakozásainak hódolva Pesten vagy külföldön töltötte, és csak a vadászidényben tért haza. Velük ellentétben nagyapám elsőrendű feladatának azt tartotta, hogy birtokain, az ő közvetlen irányításával, korszerű és jövedelmező gazdálkodást létesítsen. Nem egyszer halottam tőle: „Akinek a sors bőségesen juttatott a földijavakból, az sohasem feledkezhet meg róla, hogy ezekhez kötelességek is tartoznak". Legtanulságosabb gyerekkori élményeim közé tartozik, amikor nyaranta, lóháton elkísérhettem az uradalomba, és megfigyelhettem, hogyan intézkedik, hogyan tárgyal a jószágkormányzóval, a fővadásszal, az erdészekkel, mennyire terjed ki mindenre a figyelme. Emlékszem, amikor egy ízben magához rendelte Jelinek főerdészt, mert az egyik lovaglóutat szegélyező fán meglátott egy teljesen elszáradt, nagy ágat. - Ez mi? - mutatott oda nagyapám. - Ez egy száraz ág, méltóságos gróf úr - válaszolta az erdész. - Ne válaszoljon ilyen szemtelen ostobaságot, azt, hogy ez egy száraz ág, azt én is látom, de miért nem vágja le? - kérdezte nagyapám. - Mert a létra nem ér fel odáig, méltóságos gróf úr - felelte Jelinek. Nagyapámat erre elöntötte a méreg.