gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Gyermekkor - Nagymágocs, Telkibánya

féle kóros arisztokrata „kinövésnek" tűnhet ez. Nem tudom. Egyet azonban tudok, mégpedig azt, hogy testvéreim és én is így tanultuk meg igazán tisztelni és becsülni szüleinket. így nevelődött belénk a szülői tekintély tudata. Nálunk már akkor is elképzelhetetlen volt, hogy valaki olyan minősíthetetlen hangnemben vagy stílusban beszéljen, esetleg vitatkozzon szüleivel, nagyszüleivel, ahogy ez manapság világszerte tapasztalható. Ez a fajta távolságtartás semmiképpen sem járt azzal, hogy a szülőknek a gyermek iránt, vagy a gyermeknek a szülei iránt megnyilvánuló természetes és ösztönös szeretete akár a legcsekélyebb mértékben is károsodjon. Éppen ellenkezőleg! Ahogy a nevelés, úgy az oktatás módja is sajátos volt, feltehetően ugyancsak az angol példa nyomán. Már nagyapám idejében is a legtermészetesebbnek tartották, ha az elemi iskola tananyagát a gyerekek magántanulóként, otthon sajátítják el a szüleik által kiválasztott tanítók és tanárok irányításával. Az iskolában évente csak egyszer'jelentek meg, az úgynevezett magánvizsgán, hogy a hivatalos tantestület előtt adjanak számot felkészültségükről. Az előttem járóknak, az első világháborút megelőző időkben, ez a fajta magántanulás összehasonlíthatatlanul sokoldalúbb képzést nyújtott, mint később. Nagyapám és atyám idejében még külön lovagló- és vívómester, külön francia-, angol-, német-, földrajz-, történelem- és számtantanár oktatott. Velem és testvéreimmel már csak két tanár foglalkozott, az egyik a humán, a másik a természettudományos tárgyakat tanította. Elsőrendű fontosságú volt a nyelvtanulás. Születésem óta mindig volt egy angol nevelőnőm, a „nanny", s így én egyszerre tanultam meg magyarul és angolul beszélni, majd 4-5 éves koromtól - egy Fräulein jóvoltából - németül is. A franciát csak később, a kadétiskolában sajátítottam el, ha nem is tökéletesen, de annyira mindenképpen, hogy amikor húsz évesen elhagytam hazámat, ezen a nyelven is meg tudtam magamat értetni. A magántanulással szemben számos érvet lehet - lehetett már akkor is - felsorakoztatni. Egyetlen előnye azonban egészen biztosan volt: a tanár 25 vagy 30 gyerek helyett mindössze egyre vagy kettőre összpontosíthatta erejét, és így vitathatatlanul, sokkal eredményesebben tudott oktatni. Erre egyébként én is példát szolgáltattam: magántanulóként mindig színjeles volt a bizonyítványom, de amikor később nyilvános iskolába jártam, valósággal hemzsegtek benne az elégségesek.