gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Grönland

nekimegyünk a sziklának, hirtelen hátramenetbe kapcsolt. A mögöttünk húzott csónakok persze folytatták útjukat, és hatalmas reccsenéssel ütköztek a hajótesthez. Ekkor született pálinkagőzös kapitányunkban az a briliáns gondolat, hogy gázt adjon. A hajócsavar elkapta a hasasán vízbe lógó kötelet, feltekerte, és kezdte az egyik kajütös csónak orrát a vízbe húzni. Újabb ordítások, még több gáz, és a csónak elmerült a jeges tenger habjaiban. Még jó darabig jöttek fel a légbuborékok, egyes tárgyak, egy szék, egy párna, de a csónak és a többi rakomány odaveszett. Másnap a napsütésben a függőlegesen lógó csónak körvonalait a zöldes vízben még látni lehetett. Az egyik svájci lélekjelenlétének köszönhettük, hogy legalább a másik csónak épségben megmaradt, mert kötelét idejében elvágta. Az izgalom a tetőfokra hágott, dán káromkodások vegyültek az olasz „Mamma miák"-kal, a franciák a kapitány anyukájának erkölcseit vonták kétségbe, de ez már mit sem segített. A megmaradt csónakkal órákon keresztül szállítottuk a kempingfelszerelést a szárazföldre, közben az egyik francia beleesett a jeges vízbe, és a közelben úszkáló jéghegyek hatására egészségtelenül kékes színű lett. A kapitány testi-lelki - főleg az első - eszkimó barátja karjaiban elaludt, a fejetlenség határtalan volt, és a szervezetlenség tobzódott. A dánokkal úgysem lehetett beszélni, az olaszok túlságosan izgatottak voltak, így tehát a franciák, a svájciak és jómagam csapatot alkotva, végül is felállítottuk sátrainkat, a szárazföldre vittük csomagjainkat, majd előkészültünk a rövid éjszakára. Ezt sajnos meghiúsította az a nem várt fordulat, hogy néhány dán számára csak most kezdett derengeni a sors kétes ízü tréfája, hogy táskájuk 15 méter mélységben, a csónakban van, és hogy e nélkül képtelenek sátraikat felállítani. Ez érthető is egy olyan országban, mint Dánia, ahol a szociális rendszer - a bölcsőtől a sírig - a saját lábon állás kényszerét a többséggel elfeledtette. A felebaráti szeretet megnyilvánulásának tekinthető, hogy hajnali háromig segítettünk ezen ügyefogyott társaságnak. Csak hat órával később derült ki valójában, hogy a kapitány mit aprított a levesünkbe. A hatvan és a halál közötti korosztály a hajón maradt, ott villannyal fűtött, főzött és enyelgett. Ki is merültek az akkumulátorok, annyira, hogy a rádió adó-vevő sem működött, nem lehetett segítségért folyamodni. A dán sorstársak sem nyújthattak gyakorlati segítséget, mert a következő szakmák képviselői voltak jelen: fogorvos, festő, tyúkte-