gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Säo Paulo,a nagyvárosi élet

lüli nehézségek, a felfegyverzett terroristák már nemcsak fehérekre, de saját fajtabéliekre is vadásztak. A vadonban, távol az újságoktól és rádiótól „R" - nevezzük így - nem érezte a lappangó veszélyt. Át is adom neki a szót. „Egy amerikai klienssel, egy nyomozóval és egy teherhordóval indultunk korán reggel kocsival. Amikor késő éjjel hazaérkeztünk, szomorú kép tárult szemünk elé. Az egész tábor felégetve, a két teherautó még lángokban, négy emberem felkoncolva. Az ötödik érkezésünkkor sebesülten elővánszorgott a bokrokból. Nem volt sem vizünk, sem élelmünk, az öszszes iratom, útlevelem, pénzem odaégett. Nagy nehezen, két nap alatt beértünk egy kisvárosba, ahol a portugál rendőrségnek jelentettem a terrorista támadást. Megmenekült emberemet kihallgatták a kórházban, és ő a támadók vezérét egy fényképen felismerte. A hatóság ismerte, 2000 dollár volt már a fejére kitűzve. Elhatároztuk, hogy utána megyünk. A két egészséges emberem kapott egy-egy puskát, és még két ember csatlakozott hozzánk. Azt, hogy megtaláltuk, kizárólag nyomozómnak köszönhettük. Egy termitadomb mögé bújt el, 200 méterre lehettünk tőle, amikor meglátott, onnan figyelt bennünket. Embereimet előreküldtem úgy, hogy tőle balra haladjanak el. Én az öreg H&H3 75 elefántpuskámmal hátramaradtam. Tervünk sikerült. Ahogy a közelébe érkeztek, kezdett a termitadomb jobb oldalára csúszni, hogy az mindig takarja a többiek elől. Amikor jó célt nyújtott, meglőttem, a vállát eltaláltam, de felugrott és futni kezdett, pár méter után pedig összeesett. Odaszaladtam. Az eredetileg bivalynak szánt golyó úgy szétroncsolta a vállát, hogy tulajdonképpen elvérzett. Halott volt, mire odaértem. 300 kilométerre voltunk a portugál rendőrségtől, illetőleg helyőrségtől, így nem kívánhattam, hogy hulláját a hőségben napokig cipeljék. Tehát bizonyítékként csak levágott fejét vittük magunkkal egy zsákban. Sebesült emberem rögtön fel is ismerte, megkaptam a fejdíjat, így tudtam csak elutaz• ft ni. „R" önhibáján kívül veszített el mindent, akárcsak én és sokan mások. Mindezt sokkal részletesebben ecsetelte az utózöngékkel együtt, mint én, de ha ezt itt külön részletezném, akkor nagyon eltérnék soraim tulajdonképpeni tárgyától. Kérdeztem, hogy mi volt a legérdekesebb élménye itt Brazíliában. Habozás nélkül válaszolt: „Amikor a csónakban egy úszó párduc megtámadott". Hadd mesélje el ő a részleteket: „A kutyák egy hosszú szigeten csa-