gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Säo Paulo,a nagyvárosi élet

csónak várt. A csónakok színültig tele csomagokkal és benzintartályokkal, elemózsiás kosarakkal, horgászbotokkal. Én még egy 20-as sörétespuskát is hoztam. Bár már kaptam volt egy kis ízelítőt a Rio állambeli őserdőkből, itt mégis egészen más volt; vadabb, emberkéz nem érintette, ősi jellegét még megőrizte. Libasorban hagytuk magunk mögött a folyó mérföldjeit, a 1525 lóerős motorok a csónakok orrát magasra emelték a vízből. Egy rövid parti kikötés alkalmával láttam egy csigát, mely háromszor akkora volt, mint a mi otthoni házicsigánk. (Feleségem szerzett később egy ilyen óriási csigát, amely föl s alá mászkált a szobában, a városi élethez szokott vendégek érthető megrökönyödésére. Azokon a napokon, amikor a bejárónő jött, a csiga hanyatt-homlok menekült a falra, mert a vegyszeres padlómosást nem szerette, és „megtanulta" az asszony érkezését ezzel a kellemetlenséggel összefüggésbe hozni.) Állandóan láttuk a motorcsónak által felriasztott kócsagok, gémek, jégmadarak, papagájok és tukánok tömegét, és itt láttam a folyóparton először azokat a lapos árkokat, amelyeket az aligátorok csúszdaként használnak. Érdekes volt e nagy hüllőket közelről látni, még ha itt nem is érték el az afrikai rokonaik, a krokodilok nagyságát. Menet közben a szél hűsített, de különben bágyasztó volt a meleg. Barátaim figyelmeztettek, hogy csendesen álló vízbe be ne mártsam a kezemet a híres „piranha" nevű halak miatt, amelyek falánk vérszomja már sok emberi és állati tragédiát okozott. Késő este érkeztünk meg egy kis szigethez, amelyen két cölöpre épített faház állott. A szobában hajókajütszerüen két egymás feletti ágypár, mindegyik felett szúnyogháló. Az ott lakó halász vagy csősz hallevessel fogadott bennünket, amelyet kenyérrel egészítettünk ki, és barátaim óriási mennyiségű cukornádpálinkával is. Az általuk elfogyasztott adagok minden alvási szándékomat meghiúsították, de végül is győzött az általános fáradtság; elfújták a fehérzoknis coleman viharlámpát, és elkezdődött egy furésztelepzajhoz hasonló horkoló hangverseny. Verejtékemben furödve a másnapi nagy douradokra gondoltam. Másnap délelőtt még csak gondolni sem lehetett a horgászatra, olyan pálinkagőzös, másnapos állapotban voltak barátaim. Mogorvák, rosszkedvűek lettek, éppen csak hogy nem haraptak. Állandóan egymást kérdezgették, mi értelme van az itteni izzadásnak, amikor a Sâo Pauló-i Jockey Clubban ihatnak kedvenc whiskyjüket. Gondoltam is magamban,