gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

Apám szökése

azt súgta, hogy lépjek vissza. Ha nem hallgattam volna reá, nem írnám ma e sorokat... A napokban, amikor este piszkos, lebombázott és sérült albérleti szobámba akarok felmenni, a kapuban »valaki« értesít, hogy egy ismeretlen férfi keresett, nem titkolva, hogy a politikai rendőrség detektívje. Azonnal el a város másik végébe egy barátomhoz, pár napra. Egyik este rokonoknál vagyok vacsorára. A ház előtt egy aktatáskás ember, este hét óra körül újságot olvas. Éjfélkor búcsúzom a háziaktól. Kilépve látom, hogy az aktatáskás még mindig olvassa újságát. Megindulok, kb. 200 lépés után, cipőzsinóromat igazítom. Hátranézek. Újságolvasóm jön utánam. Folytatjuk utunkat, tán egy negyedóráig. Egy utcasaroknál befordulva, ott tátong egy romház kapuja, felette a tábla: »Romhaz, életveszélyes belépni!« A történtek után viszont kinn maradni sem túl biztonságos. Belépek és majdnem teljes sötétségben tapogatózom tovább, majd megállok és hallgatózom. Kinn az utcán léptek. Valaki megáll a kapum előtt. Egy zseblámpa fénye világít be a kis folyosóba, majd lassan közeledik. Valamit tennem kell, itt nem maradhatok. Igyekszem csendesen az ablak felé menni, de a sötétben egy téglarakásban megbotlom, melynek szétesése, a majdnem teljes csöndben mennydörgésszerű zajjal jár. Csak annyit hallok: »Ki van ott?«, s már ugrom is ki az ablakon. Kövek, beszakadt gerendák között egy féltető homályában megállok. Egy ominózus fénycsóva fel-felvillan, az ember sziluettjét már látom. Rávilágít az én féltetőmre, miközben én egy faliszekrényben lapulok. Kezemben egy fél tégla... Mindketten csöndben várunk. Ki bírja tovább, melyikünk türelme fogy el hamarabb. Hála Isten, az övé. Ezt tehát eddig megúsztam, de erre az utcára visszamenni nem merek. Óvatosan átbotorkálok a romokon egy másik utcába. Kinézek, semmi. Órámra nézek, fél kettő. »Haza«, ezek szerint, nem tanácsos menni. Kivárom a hajnalt, persze alvás nélkül. Reggel egy órányi járás után megkérek egy ismerőst, hogy nézzen fel a lakásomra, mi újság ott? Jön vissza a hírrel: minden csendes. De meddig? Minden nap máshol éjjelezve, felveszem a kapcsolatot a következő napokban az egyik szökésorganizálóval. Egy nem túl messzi vasúti állomásnál adunk egymásnak találkát. Éjjel, 11 óra után be is fut a jelzett vonat. Nehézség és jegy nélkül felszállok, de látom, hogy a szomszéd vagonra két rendőr is felszáll. Kisietek a két kocsi közötti plattformra, és fölmászom a vagon tetejére, ahol hasra fekszem. Csípős, hűvös az éjjel, de hála a Mindenhatónak, jó sötét éjjel van. Lassan előrekúszom a vonat eleje felé,