gróf Károlyi Lajos: Élmények visszapillantások - Fejér Megyei Levéltár közleményei 25. (Székesfehérvár, 1998)

A Campos do Jordao-i hegyek között

hetetlen szerencsével a nyakcsigolyáját érte. Egyik karma még ma is a kulcscsomómon függ. Gyermekeim gondozása és nevelése teljes mértékben feleségemre hárult, én ebben, elfoglaltságom miatt, nemigen tudtam részt venni, mert munkám sokszor napokra szólított el a háztól. Egyik este, amikor fáradtan hazaérkeztem, feleségem azt mondta, hogy aggódik fiúnk egészsége miatt, a kis Gyula feltűnően nyűgös, sokat sír, étvágytalan, de ő, Jutka nem tud rájönni, mi lehet a baja. Másnap vittük orvoshoz, először a kisvárosba, aztán Sâo Paulóba, ami nem okozott már anyagi nehézséget. Az idegőrlő napok lassan múltak, egyrészt amíg a különböző vizsgálatok lebonyolódtak, másrészt míg azok eredményei alapján egy menekült hazánkfia, egy volt budapesti egyetemi tanár a diagnózist felállította. Azt a két latin szót, amit magába foglalt az orvosi lelet, több mint négy évtized múltán is alig van erőm papírra vetni: tumor malignus, azaz rosszindulatú, rákos daganat. Nem vagyok író, nem tudom hűen visszaadni azt az időszakot, amely ezután következett. Ezért is szorítkozom életem ezen legnagyobb tragédiájának vázolásánál csak rövid mondatokra. A műtétet Matolcsy sebészprofesszor vállalta Sâo Paulóban, ahová szorongó szívvel utaztunk. Az operáció nem járt eredménnyel, a daganatot nem lehetett eltávolítani, a radikális, gyógyszeres kezelésre pedig, mivel kisfiam csak két éves volt, nem volt lehetőség. Azt hiszen, nincs szülő, aki egy ilyen ítéletet elfogadna és nem próbálná meg, mindennek ellenére, bármi áron is a lehetetlent. Mi is megpróbáltuk. Matolcsyban továbbra sem ingott meg bizalmunk, de az életveszély gyötrelmes szorongatottságában újabb és újabb orvosokat kerestünk fel, fűhöz-fához szaladtunk abban az önmagunk előtt is titkolt reményben, hogy valaki megnyitja a kis Gyula számára az életben maradás útját, vagy legalábbis egy keskeny ösvényt. Minden próbálkozásunk kudarcba fulladt, reményeink szertefoszlottak. Ekkor kíséreltük meg a végsőt. A hűséges, öreg Tota révén, aki nagy gondunkban tántoríthatatlanul mellettünk állt, megtudtuk, hogy az őserdőben él egy öreg curandeiro, egy kuruzsló vagy varázsló, aki titokzatos, okkult hatalmával nem egy betegnek adta már vissza egészségét. Ahogy a hívők és a hitetlenek egyaránt az életösztön parancsát követve, elsöpörve a logika és a józan ész evidenciáit, százezer szám vándorol-