Erdős F erenc: Forradalom és szabadságharc Fejér megyében 1848-1849 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 23. (Székesfehérvár, 1998)

A közigazgatás átszervezése

minisztráció irányítására nem terjedt ki. Jóllehet a megyei liberá­lis köz- és kisbirtokos nemesség e választmányban erősítette meg először pozícióit, abban a testületben, amely tevékenységével az „erős kéz" politikáját valósította meg, és sorra számolta fel a pa­rasztmozgalmakat. A forradalmi átalakulást megelőző esztendőkben a Fejér me­gyei konzervatív erők egyik összefogója és prominens képviselő­je a főispáni helytartóvá kinevezett Zichy Ödön volt. A közbizton­ság fokozott ellenőrzését elrendelő utasítása március 16-án kelt, ez volt adminisztrátori tevékenységének utolsó dokumentuma. A pozsonyi országgyűlés munkájának befejeztekor nem tért vissza Székesfehérvárra. A megyeszerte konzervatív politikai né­zetéről ismert földbirtokos még az adminisztrátori rendszer meg­szüntetését kimondó belügyminiszteri rendeletet megelőzően le­mondott tisztségéről. Pozsonyban, április 7-én kelt és a megye kö­zönségéhez szóló levelében közölte elhatározását: „A legújabb események megszüntették azon hivatalt, mely által Ő felsége ke­gyelmének folytában Fejér megye kormányzása rám bízatott... az új ministerium kinevezése után hivatalomat... letettem." Zichy politikai meggyőződésére történő hivatkozással mondott le. A konzervatív politikus a forradalmi átalakulással kapcsolatos állás­pontját is megfogalmazta: támogatásáról biztosította a kormány­nak „a közcsend és a béke fönntartására" irányuló tevékenységét, viszont a független, felelős minisztériummal való együttműködést annak Jövendő" lépéseitől tette függővé. Zichy Ödön is - aulikus elvbarátaihoz hasonlóan - ideiglenesen visszavonult a politikai küzdelmek színpadáról. 96 Szemere Bertalan belügyminiszter április 16-án kelt rendele­te megszüntette az alkotmányellenes adminisztrátori rendszert. A megye közigazgatásának vezetése - a főispán kinevezéséig - az első alispánra hárult. Április 22-én István nádor id. Pázmándy Dé­nest nevezte ki Fejér megye főispánjává. Személyében liberális politikus került a törvényhatóság élére, aki a közigazgatás és az igazságszolgáltatás terén megfelelő gyakorlattal és ismeretekkel

Next

/
Thumbnails
Contents