Erdős F erenc: Forradalom és szabadságharc Fejér megyében 1848-1849 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 23. (Székesfehérvár, 1998)

Fejér megye ideiglenes megszállása

tonság helyreállítása, az elégedetlenség megfékezése szükségessé tette a székesfehérvári helyőrség megerősítését is. A megye meg­szállásának első hónapjaiban nemcsak a hűségnyilatkozat késztet­te ellenállásra a települések lakosságát, hanem az állandóan foko­zódó katonai terhek is, amelyek nemegyszer visszaélések soroza­tával párosultak. A megszállóknak és az őket kiszolgáló tisztvise­lőknek állandóan számolniuk kellett a nép most még elszigetelten jelentkező ellenállásával. A közbiztonság helyreállítására Érdre és Ercsibe kirendelt szolgabíró betiltotta ugyan a nád- és erdőpusztításokat, de az érdi­ek Pálinkás István és Tolnai Vince vezetésével szembefordultak a kerület elöljárójával. Pálinkás és Tolnai kijelentették, hogy Jelacic az erdőt nekik ígérte, a favágást is engedélyezte, sőt az erről szó­ló iratok a bírónál megtalálhatók. A szolgabíró utasítására az érdi­ek vezetőit nem sikerült letartóztatni. A Tolnai házában együttle­vő csoport ki is jelentette: őket többé a megye el nem fogja, mert mindig együtt lesznek és magukat védelmezni fogják. Győry szol­gabíró azonnal karhatalom kirendelését kérte, s az érdiek mozgal­mának méreteit látva meg sem kísérelte a császári manifesztumok és proklamációk kihirdetését. 320 A katonai terhek növekedése is az ellenállás irányába hatott. Székesfehérvárott a katonatartás ellen panaszkodtak a Zámolyi és a Királykút utcai lakosok. A tanács érdemben nem foglalkozott panaszukkal, de nem is foglalkozhatott, mert a város katonai pa­rancsnokának hatáskörébe tartoztak az élelmezéssel, elszálláso­lással kapcsolatos vitás kérdések. A magisztrátus is súlyos anyagi gondokkal küzdött. Viselte a katonai kórház költségeit, holott az 1848 szeptemberében létesült intézet fenntartását a kormány vál­lalta. Korábban a városban levő beteg, sebesült katonákat a budai katonai főkórházban kezelték, s helyben csupán egy, a gyengélke­dők részére fenntartott szoba volt. A kórházi költségek elengedé­sét az indokolta, hogy a közigazgatással összefüggő kiadásokat csak kölcsönökkel tudták biztosítani. Végül a császári biztos kö­zölte a tanáccsal, hogy a katonai kórház kiadásait mindaddig,

Next

/
Thumbnails
Contents