Erdős F erenc: Forradalom és szabadságharc Fejér megyében 1848-1849 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 23. (Székesfehérvár, 1998)

Fejér megye ideiglenes megszállása

amíg az ügyben felsőbb helyről utasítás nem érkezik, a házipénz­tárból kötelesek biztosítani. Gyulai Gaál „megnyugtatásul" közöl­te, a kiadásokat beszámítja a hadiadóba. Ugyancsak tiltakozásra kényszerült a tanács, amikor 500 mázsa széna szállítására kapott utasítást. Sérelmesnek tartották azt a gyakorlatot is, hogy az elő­fogatokat nemcsak a megyében vették igénybe, de többször vol­tak kénytelenek más törvényhatóságok - Buda, Pest, Győr és Veszprém - területére is szállításokat teljesíteni. A császáriak ré­szére készült 472 pár lábbeli elkészítésének költségeit ismételten a város biztosította. A csizmadiák, a német és magyar vargák a budai parancsnokság rendeletére naponta 150 pár bakancsot ké­szítettek. A mesterembereket minden más jellegű munka alól mentesítették, biztosították a folyamatos termeléshez az alapanya­got, s munkadíjukat is pontosan meghatározták. 321 A fontosabb útvonalak mentén fekvő helységek lakóit az át­vonuló csapattestek rettegésben tartották, követeléseikkel szem­ben tehetetlennek bizonyult a parasztság. A Kisbéren állomásozó császári egység Kronenberg őrnagy parancsára kenyeret, zabot és szénát rekvirált a móriaktól. A mezőváros terhei igen súlyosak voltak. A rekvirálást követően a főszolgabíró Petrichevich ezre­deshez fordult. Kérte, hogy a móriakat mentse föl a más megyé­ben levő katonaság ellátásának terhe alól. Székesfehérvár katonai parancsnoka azonban nem a rekvirálások, a visszaélések megaka­dályozásáról intézkedett, hanem a lakosok „megnyugtatására" kö­zölte; a katonaság csak a megye tudtával hajthatja végre a fogla­lásokat. A móri ütközet sebesültjeinek ellátása is a mezőváros fel­adata volt. A katonai kórház parancsnoka az osztrák sebesülteket elszállíttatta, csupán 25 honvéd maradt a kórházba. A Petriche­vichhez forduló elöljárókat ismételten visszautasították. A megye elismerte, hogy a honvédek ellátása „emberi és polgári köteles­ség", de élelmezésüket a móriaktól „eddigi terheik miatt" követel­ni nem lehet. A megye főorvosa utazott a helyszínre, s megnyug­tatóan oldotta meg a problémát, az ápolás és ellátás további költ­ségeit a törvényhatóság biztosította.

Next

/
Thumbnails
Contents