Erdős F erenc: Forradalom és szabadságharc Fejér megyében 1848-1849 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 23. (Székesfehérvár, 1998)
Fejér megye ideiglenes megszállása
Józsefet, aki 1846-tól látta el a mezővárosban a hívek lelki gondozását. A helység földesura s egyben a kegyúri jogokat is gyakorló Batthyány Kázmér felkarolta a művelt és a politika iránt is fogékony lelkészt. Neumann József 1848 tavaszától a helyi közélet egyik meghatározó személyiségévé vált, I. Ferenc József trónrakerülését, a császáriak decemberi támadását követően radiklális politikai nézeteit hírlapokban is publikálta. A szabadságharc leverését követően 20 évi várfogságra ítélték, 1856 nyarán amnesztiával szabadult. 310 A város megszállását, a tanács tagjainak kinevezését követően fogott hozzá Petrichevich a megyebizottmány hűségnyilatkozatának kierőszakolásához. Már január 7-én felvette a kapcsolatot az alispánokkal, elsősorban a „jó szellemű"-nek bizonyult Zlinszky Istvánnal. Szavatolta az elmenekültek személyi biztonságát, a tisztikar tagjait is visszatérésre kötelezte, hogy I. Ferenc József nevében átvegyék a megye közigazgatását. A bizottmány Sárbogárdon tartózkodó képviselői (január 5-én Abáról Sárbogárdra menekültek) január 7-én megtartott ülésükön feloszlatták a testületet; „tagjai összesen és egyenként utasíttatnak, hogy hivatalos működéseiket jelen rendelet vételével azonnal megszüntessék." 311 A bizottmány feloszlatásának okai között feltétlenül meg kell említenünk az ország általános helyzetét; azt, hogy Pest-Budát, az ország székvárosát harc nélkül feladták, az Országos Honvédelmi Bizottmány és az országgyűlés Debrecenbe menekült, s a Dunántúl jelentős részét megszállva tartották a császáriak. A megye északi területe, a móri és a Mészáros út térsége az osztrák csapatok felügyelete alá került. Elfoglalták Székesfehérvárt, s a törvényhatóság más vidékein is súlyosbodott a helyzet. A bizottmány „szabadon és függetlenül" már nem láthatta el feladatait, de a határozatot a megszállók azon tudatosan megtévesztő gyakorlata is befolyásolta, amely e testülettől követelte a hűségnyilatkozatot. A bizottmány döntéséről értesülő Petrichevich sietett is kije-