Erdős Ferenc - Fülöp Gyula - Szakály Ferenc: Polgárdi története - Fejér Megyei Levéltár közleményei 22. (Székesfehérvár, 1997)

A polgárdi társadalom kialakulása és fejlődése

vetették be, s a terület nagy többségét ugaron hagyták. A réteket egyetlen osztályba sorolták; ide tartoztak a házak folytatásában levő belső kertek, amelyek „takarmány termesztésére használtattak", valamint a külső rétek, ahol évente egy alkalommal kaszáltak, majd a széna behordása után legelőnek használták. Ugyancsak egyetlen osztályba sorolták a szőlőket, az ott termett borról megjegyezték, hogy „csekély értékű" és több évre el nem tartható. Zömében a Somlyóhegyen levő szőlők nyugati fekvésű területein volt észlelhető dér okozta károsodás. Átlagos esztendőben 200 négyszögöl területen 3 akó bor termett (1 akó = 50,8 liter). Minőségük szerint két osztályba sorolták a legelőket. Az első osztályú legelők fekvése igen kedvező volt, a másodosztályúak lapályos és dombos vidéken terültek el, csupán vad füvet termettek. Az erdőket tölgyesek alkották, s „tuskóvágásra kezeltettek". A XIX. század közepére állandósult a dűlők elnevezése és a hozzájuk tartozó művelési ágak rendszere. A Beltelek magába foglalta a lakóépületeket, a gazdasági épületeket, a kerteket és a szőlők egy részét. A Homokgödör-dülő zömét legelőnek használták, dombos területein voltak a „névadó" homokgödrök, lapályos részein alakították ki a káposztáskerteket. A Tóparti sarok-dűlőt szántónak hasznosították, földjének minőségét közepesnek ítélték. Ugyancsak szántók voltak a Kenderfóldi-dűlőben, azonban e terület jelentős részét kendertermelésre használták. A Kert alatti-dűlő közepes minőségű földjén szántókat alakítottak ki, s a Tóparti-dűlőhöz hasonlóan a háromnyomásos gazdálkodás rendszerében művelték. Szántók és legelők voltak a Kappanhegyi-dűlőben. Az itt található legelőket közepesnek, a szántókat rossz minőségűnek találták. A Fülei határi-dűlőt ugyancsak szántónak hasznosították, miként a Hosszúhegyi első-dűlőt is. A Hosszúhegyi második-dűlő