Károlyi József gróf: Madeirai emlékek; Károlyi József gróf, a politikus - Fejér Megyei Levéltár közleményei 20. (Székesfehérvár, 1996)
Károlyi József gróf, a politikus (Erdős Ferenc - Nyáry Zsigmond)
hiszen 1913-tól ő volt a törvényhatósági jogú város országgyűlési képviselője. A megyei politikai közélet meghatározó személyiségei olyan, a megyében földbirtokos és virilista történelmi családok tagjait támogatták, mint a fentebb említettek. A főispán személyét illető „ajánlások"-kal a függetlenségi és 48-as párt székesfehérvári szervezete ment el a legtovább. Egyértelműen Manndorff Géza kinevezését szorgalmazták, az esetleges kinevezésével megüresedő országgyűlési választókerület képviselőjévé a város polgármesterét, a párttal azonosuló Saára Gyulát ajánlották. 1917 június utolsó napjaiban Manndorff nyilatkozata oldotta a feszültséget. Kijelentette, hogy továbbra is Székesfehérvár országgyűlési képviselője kíván maradni. Magatartását a feszült politikai légkörben azzal magyarázhatjuk, hogy nem vállalta a történelmi családok - Batthyány és Károlyi - tagjaival a megmérettetést. Ugyanis mind Batthyány Gyulának, mind Károlyi Józsefnek jelentős támogatói voltak a megyében. Különösen Károlyi József örvendett - fiatal kora ellenére - tiszteletnek, nemcsak azért, mert féltestvére, Károlyi Mihály egyik legfőbb támogatójának tartották országszerte, hanem azért is, mert a megyei közéletben a világháborút megelőző esztendőkben aktívan vett részt. Mindinkább Károlyi József személye került előtérbe, őt támogatta politikai befolyással rendelkező rokonsága, a megyében meghatározó szerepet betöltő Pappenheim és Festetics család tagjai (sógorai: az iszkaszentgyörgyi uradalom birtokosa Pappenheim Siegfried és a dégi birtoktest tulajdonosa Festetics Sándor). De nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy Károlyit baráti szálak fűzték az új miniszterelnökhöz, Esterházy Móric grófhoz, aki nemcsak kortársa, hanem Fejér megyei birtokostársa is volt. Esterházy Móric uradalmaihoz tartozott a csákvári domínium is. Széchényi Viktor főispán 1917. július 12-én búcsúzott el a törvényhatóságoktól. A vármegyeháza nagytermében gyülekeztek a megyei és a városi törvényhatósági bizottság tagjai. A lekö-