Károlyi József gróf: Madeirai emlékek; Károlyi József gróf, a politikus - Fejér Megyei Levéltár közleményei 20. (Székesfehérvár, 1996)

Károlyi József gróf, a politikus (Erdős Ferenc - Nyáry Zsigmond)

hogy mivel a hazával szemben már nem tehetem jóvá a bűnö­ket, amelyeket éppen a Károlyi-kormány követett el, a királlyal szemben kell azokat jóvátennem..." Az 1921. évi első (húsvéti) királylátogatáskor Semmeringről érkezett Szombathelyre. A király Szombathelyen arra kérte, hogy puhatolózzék Budapesten, és a közhangulatról tájékozód­jon. O a miniszterelnökségen rögtön azt a benyomást szerezte, hogy a királyt minden valószínűséggel megkísérlik a Svájcba való visszatérésre bírni. „Lelkem mélyében bosszankodtam, hogy a legszámottevőbb emberek is miért adták azt a tanácsot a királynak, hogy távozzék az országból?" A második királylátogatás őt is Dénesfán találta, „épp oly készületlenül és véletlenül mint a többi urat". O volt a harma­dik Cziráky-fiú keresztapja. Ez keddi nap volt. A keresztelő vasárnapra volt kitűzve, de ezen a napon Károlyinak mint főis­pánnak a pápai nunciust kellett fogadnia Fehérvárott, ezért ha­lasztották a keresztelőt keddre. De a második királylátogatás alkalmával sem állt módjában hosszabban beszélni a királlyal, csak a torbágyi állomáson válthattak szót. Az ügy elbukott ­teszi hozzá -, a királyt a saját országa vetette fogságba. A gyá­szos emlékű úton, Tatáról Tihanyba menet közölte a királlyal, majd később Budapesten Hunyady gróf főudvarmesterrel is, hogy bármikor a király rendelkezésére áll. 1921. novemberében értesítette őt Hunyady, hogy az utazás aktuális. Tavasszal elutazik; Madridban szerez - a spanyol ki­rály közbenjárására - vízumot és 1922. március 16-án száll hajó­ra. Március 20-án érkezik Funchalba. Az önkéntesen ott tartóz­kodó Almeida gróf fogadja, a Mount Palace Hotelben vesz szállást, és még aznap délelőtt jelentkezik a már március 14-e óta meghűléssel ágyban fekvő királynál. Károlyi postát is vitt magával. Nem sok jóval biztathatta a királyt, akit első­sorban az érdekelt, hogy milyenek a legitimisták választási esélyei a következő nemzetgyűlési választásokon Magyaror­szágon.

Next

/
Thumbnails
Contents