Károlyi József gróf: Madeirai emlékek; Károlyi József gróf, a politikus - Fejér Megyei Levéltár közleményei 20. (Székesfehérvár, 1996)

Károlyi József gróf, a politikus (Erdős Ferenc - Nyáry Zsigmond)

Károlyi a királlyal mindössze két alkalommal tudott beható bel- és külpolitikai eszmecserét folytatni. Az első március 20-án volt, érkezése napján: tárgya a magyar nemzetgyűlés által meg­szavazott detronizáció és a külpolitikai helyzet. Lényegében eh­hez hasonló témák körül forgott a második megbeszélés is. Mi­kor a király értesült róla, hogy a nemzetgyűlési választásokra Károlyit Székesfehérvárott képviselőnek jelölték, azt kívánta, hogy a választásokra Károlyi feltétlenül utazzék haza. A király arra is megkérte Károlyit: sétálgasson napközben a két nagyobb főherceggel, hogy azok gyakorolják a magyar nyelvet. Az apa és Ottó főherceg között különlegesen bensősé­ges volt a viszony; a király általában sokat foglalkozott gyerme­keivel. Orvos csak március 21-én látta első ízben a királyt; 22-én már megállapíthatóvá vált a tüdőgyulladás. Károlyi részt vett a király körüli kisebb szolgálatokban: támogatta, amíg járni tudott. Március 27-ére már mindkét tüdőre kiterjedt a gyulladás, sőt önkívületi állapot is beállt egy időre. A király felvette az utolsó kenetet; utána átmeneti javulás állt be. „Az oktogon szalonban sok álmatlan éjszakát töltöttünk" - írja Ká­rolyi. Március 30-án ismét könnyebben volt a király, de április l-jén magas láz és fulladásos jelenségek következtek be. A ki­rály megáldozott és 12 óra 23 perckor meghalt. Ugyanazon a napon Károlyi mintegy másfél órás beszélgetést folytatott a nagy lelkierőt tanúsító királynéval, és a legsürgősebb teendőkről értekezett vele; így a temetés, a táviratok tárgyában. Elkészült egy proklamatív jellegű irat arról, hogy a királyné kis­korú fiának, Ottó főhercegnek a jogait nem adja fel. Ezt megküld­ték a spanyol királynak, a pápának és a budapesti nuncius útján a magyar kormánynak is. Ezeket a dokumentumokat Károlyi fo­galmazta és ő is tisztázta le. Ugyanekkor Károlyi - saját kérésére - felesküdött Ottó királynak. „Ez volt az első eskü, amelyet az új királyra tettek" - emeli ki Károlyi az emlékirataiban. Az irat szövegét nem hozták nyilvánosságra. A Berliner Tag­blatt-ban bécsi forrásokra történt hivatkozással megjelent az a

Next

/
Thumbnails
Contents