Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

amelyet könnyen tisztázhatok - gondoltam. Szerencsémre a jobbik tolmács volt jelen. Kértem, hogy pontosan fordítsa, mint mondok: Én 1944 október végén iratkoztam be a békési gimnáziumba, ahol az internátus szobáit kellett átalakítani tanteremmé, mert a gimnáziumban hadikórházat akartak berendezni. (Ez később a front gyors elvonulása miatt elmaradt.) Ha jól emlékszem, október 23-án, hétfőn kezdődött meg a tanítás. Ezeket a tényeket az osztálynapló, a tanárok, az igazgató és az osztálytársaim igazolni tudják. Ezek szerint én november végén nem lehettem ejtőernyős! Ismételten kértem a tolmácsot, hogy pontosan fordítson, s ha kell újra elmondom az időpontokat. Fellélegeztem és már szabadnak éreztem magam. Bár egy kicsit zavart, hogy a tolmács nagyon röviden és láthatóan kelletlenül fordította mindazt, amit mondtam. De bíztam a sikerben. A százados szeme elborult, dühös lett, üvölteni kezdett velem - akkor először! - és a tolmács már mondta is: „Ha nem használ a szép szó, tudnak ők másképpen is tárgyalni velem! Mit gondolok én?! Az én személyem nem ér annyit, amennyi időt már rám fordítottak. Majd megismerem a másik módszereket is! Vissza a szobába!" Másnap éjjel szinte szóról szóra megismétlődött ez a jelenet. Aztán délelőtt belöktek hozzám egy orosz katonát. Kenyérzsákkal, egyenruhában, köpeny, sapka, de sapkacsillag nélkül. Egyenesen a kályhához ment melegedni. Mikor ránkzárták az ajtót, tört magyarsággal elmondta, hogy eddig ő a harmadik szobában volt a folyosó végén, ahol nem lehetett fűteni, s nagyon fázott. Bűne, hogy 1946-ban megszökött az alakulatától, mert megismerkedett egy magyar lánnyal, s ott lakott nála a tanyán. Nem akart visszamenni a Szovjetunióba, mert ott rossz, itt meg jó. Elmondta, hogy hajnalban egy házaspárt hoztak be, akikkel egy pár szót tudott csak váltani. De most, hogy azokat felvitték kihallgatásra, őt áttették ide. Majdnem olyan jól beszélt magyarul, mint a férfi tolmács. Kérdeztem, hogy a szállásadóit hozták be, akiknél lakott? Nem, mondta, egy tanítót a feleségével Bekecsről, vagy Békésről. Nem tudott velük sokat beszélni, mert az asszony sírt, a férfi hallgatott, a nevüket sem tudja. Meghűlt bennem a vér. Behozták a szüleimet. Újdonsült szobatársam egész nap szóval tartott, elmeséltette velem a történetemet, s