Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

és utána engedték ki a másik műszakot, amikor az éjszakás műszakról bejött Gyula, felvette az én buslátomat és ment helyettem a razvodra, mint ZS 885-ös. Másnap Jenő, harmadnap-negyednap mások és így felváltva dolgoztak helyettem, több mint két hétig, míg annyira beszáradt a sebem, hogy kimehettem én is dolgozni. Hogy ez mit jelentett, csak az tudja igazán, aki ilyet átélt. 1950 tele rendkívül kemény fagyokkal köszöntött be. Előfordult, hogy az őrség egy hétig sem vett át munkára bennünket, csak tűzifáért ment ki egy-egy önkéntes csoport, hogy mindenütt fűteni lehessen. Ezek voltak a nagy beszélgetések napjai. Mindig gyötört bennünket az éhség, így mindig „főztünk", persze csak elméletben. Képesek voltunk összeszólalkozni olyasmin, hogy az én anyám így főzte ezt vagy azt az ételt, mire a másik beleszólt, hogy az övé másképpen. }y

Akkor a te anyád nem is értett hozzá" - és már kész is volt a baj. Az otthoni étkezések emlékét felelevenítve, kiderült, hogy mindenkinél mindennap legalább 3-4 fogásos reggeli került az asztalra, a kolbászos rántottátói kávén, teán, kakaón át a somlói galuskáig, és desszertnek mézes dió. Ezután 10 óra körül jött a villásreggeli s ebédre bármilyen hat fogás is volt, ahhoz ragaszkodott az illető, hogy legyen serpenyőben lepirított krumplis tészta is, esetleg káposztás, és így tovább, és így tovább. A jövőképünk körülbelül ennyiből állt: „Hej ha én még egyszer hazakerülnék, egy 8 literes, nem! 10 literes edénybe ovszjánkát (zabkását) főznék, - vagy ízlés szerint köleskását, burizst vagy árpagyöngyöt, ki melyiket szerette, de a zabkása és a köles volt a „menő" - jó sűrűre főzném, hogy legyen leégett része is, rászórnék egy kiló cukrot, ráöntenék egy liter olajat és addig fel sem állnék míg meg nem enném. !" Vagy: „Egy nagy vájlingot tele tennék tyjuru-val, (a tyjuru nem más, mint cukros vízben áztatott kenyér). De fehér kenyérből, 5 kg cukorral, és ennémenném, amíg tart." Arra nem is gondoltunk, hogy a fehér kenyér, mert nem savanyú - eleve nem alkalmas tyjurukészítéshez. Közben nyeltünk nagyokat. 1950 karácsonyán Nagy Gazsi jóvoltából, - aki a konyhán dolgozott - nagy dáridót csaptunk. Ekkor sem mentünk ki munkára, no persze nem az ünnep miatt. Délután beszaladt Gazsi és intett, menjünk ki a szárítóba. (A szárító a barakkok végében lévő kis he-