Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

lyiséget jelentette, ahol éjszaka a válinkikat, buslátokat szárítottuk, amelyeknek olyan szaga volt, mint az oroszlánbarlangnak.) Ott kihúzta az ingét a nadrágból, s az inge alja tele volt a kondér oldalára, aljára leégett zabkásával. Volt vagy 6-7 kilónyi. ő gyorsan futott vissza, mi összehívtuk a többieket (magyarokat) és elcsipegettük, hogy minél tovább tartson. Fejedelmi vacsora volt. Hát így nézett ki az ábránd és a valóság. 1951 januárjában az irtásra kerültünk. Az én párom a keresztfűrésznél egy Mizjuk nevű lengyel férfi lett, foglalkozására nézve matematika tanár. A Pecsora vidéki kísérlezetés óta nem lettem ügyesebb favágó, a párom sem értett többet a fűrészhez mint én, de nem volt más lehetőség, bele kellett jönni. Pár hét után már úgy és oda dőlt a fa, ahova akartuk. Persze a brigád többi tagja sem favágásból diplomázott. Majdnem minden hétre jutott egy baleset. S ha valakit megcsapott egy ledőlő faóriás, az többnyire halálos volt. Nem csináltak belőle nagy ügyet, a halottat természetesen be kellett vinni az esti létszámellenőrzéshez, átadni az orvosnak, s az ügy lezárult. Bezzeg, ha egy lovat csaptak le „véletlenül", vagy ha egy fogatos szintén „véletlenül" behajtott az irtási, döntési zónába? Akkor jött a kihallgatás, jegyzőkönyvezés, s a fogatosnak ilyenkor rendszeresen kijárt egy pár hét karcer strafnoj pájkán. A betyárbecsület azonban megkövetelte, hogy a brigád pótolja a fogatos kosztját. Ebben a konyha is segített, hiszen az áldozat - a ló - a konyhára került és egy ideig javult tőle az ellátás. A társammal, Mizjuk úrral, helyesebben Pan Mizjukkal igen jól kijöttem. Nagy műveltségű ember volt, szerette a magyarokat és hangoztatta a hagyományos lengyel-magyar barátságot. Azzal „vágódtam" be nála, hogy amikor megmondta, hogy matematika tanár, én gyorsan felírtam a hóba a vegyes másodfokú egyenlet megoldóképletét: -b± V bM ac X]-2 = — 2a