Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

A második szibériai lágerem. 1949 novembertől 1950 áprilisig Télire másik lágerbe kerültem. Megjegyzem, hogy az állandó helyváltoztatás az őrzés biztonságának egyik eszközét jelentette. Állandóan keverték az embereket lágerről-lágerre. így kívánták megakadályozni, hogy összeesküvésre elegendő kapcsolatok, vagy megfelelő helyismeret kialakuljon. Este a narjádcsik közölte, hogy másnap ki kerül etapba. Így télire másik lágerbe kerültem, mintegy huszadmagammal. Az új „otthonunk" kb. 8-10 km-re feküdt az előzőtől, ahová gyalog mentünk át. Hasonló felszereltségűnek és rendszerűnek láttuk mint a korábbit, de valamivel kevesebb, kb. 500 főt foglalkoztatott, s egy fűrésztelep ellátására, kiszolgálására települt. Nem sokkal ideérkezésünk után az egyik este a számolást követően nem hangzott el az „oszolj" vezényszó, hanem a kapuőrség behozott egy lerongyolódott csont-bőr-szőr embert. Alig tudott járni, mégis hárman kísérték, két kapuőr, meg egy kutyás. A parancsnok felszólította a szerencsétlent, mondja el, hogy került ide. Az ismeretlen elmondta, hogy három hónapja szökött meg egy társával az egyik lágerből. Bolyongtak a tajgában, nem tudtak kijutni. Az élelmük elfogyott, és amikor meglátta ezt a lágert, jelentkezett. „- Hát a társad hol van?" - kérdezte a prancsnok. Erre az a szerencsétlen előhúzta a hátizsákját és elővette belőle a társa fejét, melyet miután a többi részét megette, jelentkezés után az utolsó táborhelyén megtaláltak. Borzasztó látvány volt. A szerencsétlent elvitték, nem tudom mi lett vele, de a szökéstől egy darabig biztosan mindenkinek elment a kedve.

2 2 Sára Sándor, „Magyar nők a Gulágon" című filmjében láttam, hogy egy sorstársnő ugyanezt a történetet mesélte el. Az ő lágerük több mint 100 km-re volt a miénktől. Ebből nyilvánvaló, hogy a szerencsétlent elrettentésként végigmutogatták a Tajsetbratszki vonal lágereiben.