Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

tak, elszörnyülködtek. Gyorsan levetkőztettek és használt, de még ép, jó állapotban lévő vattaruhát, fehérneműt, sapkát és CSTZ helyett bakancsot adtak. A már ismerős személyvonati kocsinak álcázott rabszállítóba szállítottak és vittek bennünket északra. Vorkután vagoníroztunk ki. Az átvétel a szokott procedúrával történt, s másnap már egy hatalmas külszíni fejtésen dolgoztam. A feladat az volt, hogy a hatalmas kotrógép mellé telepített vasúti síneket folyamatosan áttelepítsük, hogy az egyenesen a vagonba rakhassa a szenet. A szénréteg vastagsága 6-7 m lehetett, a felszíni fedőréteg, kő és föld, moha, zuzmó 1-1,5 m között váltakozott. Ezt előbb lefejtették, utána jöhetett a kotrógép. Nem volt elviselhetetlenül nehéz munka, de itt is a vagányok - blatnojok - uralkodtak. Annyira északon voltunk, hogy nyáron a nap nem nyugodott le. Éjfél körül szállt le a horizontra, de már kelt is. Ezt kihasználva két műszakban ment a munka (12 órás műszak). A fának nagy értéke volt, hiszen csak csenevész nyíresek, bokrok nőttek a vidéken. A szén viszont kiváló minőségű volt. Nem töltöttem ott egy hónapot sem, amikor műszakkezdéskor félreállítottak egy másik társammal, akivel együtt kerültünk a sátorból az OP-be. Nem tudtuk miért, az ügy iratcsomagunkkal együtt felültettek a vonatra és visszaküldték Szedz-Vozsba, ahonnan indítottak. Ott derült ki, hogy abban a vorkutai fejtésben 58-as §-sal nem lehetett dolgozni, a szabotázs veszélye miatt. Az „Otyec", de a többi orvos is örömmel fogadott és kinveztek az akkor elkészült és használatba vett új OP-barakk dnivalnejának (ügyeletes felvigyázó). Szép új barakk volt, 30 priccsel, a barakk végén egy kis előtér, abból lekerítve az én „szobám", hogy jól láthassam, ki jön, ki megy. Nekem kellett naponta felmosni a padlót, rendre, berendezésre vigyázni. Nem sok gondom akadt. A legnehezebb feladatom az volt, hogy a dohogyág (teljesen leromolott állapotú) lakókat a reggeli takarításhoz ki kellett hajtanom az épületből. A barakkot egységes vadonatúj kék színű plédekkel szerelték fel. Rettenetes nagy volt az érdeklődés, a vagányok mind ilyet akartak szerezni. Akadt a lakók között, aki hajlott arra, hogy eladja, de sikerült lebeszélnem. Megmondtam, akinek elvész a pokróca, azt másnap kiíratom, mehet vissza a munkatáborba. Ez hatott egy darabig. Amikor az ellenőrző