Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

Imre ezek után kezembe nyomta az aktatáskáját azzal, hogy ha 13 óráig nem érne vissza, akkor már nem is jön vissza az egyetemre, hanem hazamegy a Székács utcába. Ezért, - ebben a nem várt esetben - a táskában lévő tízórait (ebédet) együk meg, a táskát meg a könyveket vigyük el mi a Székács utcába, és akkor ne is várjuk meg, mert lehet, hogy csak későn kerül haza. így lett... Előbb azonban még valamik történtek. Látni szerettem volna - amíg csak lehet -, hogy mi lesz. Gondoltam, hogy megnézem a gépkocsi rendszámát, vagy ilyesmi. Ezért a nyomukba eredtem és kb. 50-100 m távolságból követtem a 3 férfit. ...Meglepetésemre gyalog mentek a Budafoki út-Gellért tér-F

erenc József híd-Vámház krt.-Kálvin tér útvonalon. Ott befordultak a Múzeum utcába, ahol már jócskán lemaradva követtem őket.... Imrét legközelebb 1953 decemberében láttam... Április 14-én (lehet, hogy 15-én) délután mechanika zárthelyit írtunk az Auditórium Maximumban. Egyszer csak - egészen szokatlan módon - bejött Ziegler Karcsi, és engedélyt kért Rosivall Ferenc adjunktus úrtól, hogy velem beszéljen. Kimentem hozzá a katedrához, és nagyon röviden annyit súgott, hogy Prókait elvitték. .. .Nem emlékszem pontosan, hogy s mint, de röviddel ezután megtudtuk, hogy a Kisbondárt is (Bondár Gyula) elvitték... A következő napon valamelyik óránkra bejött valaki (tanszéki altiszt?) és közlése során nyíltszíni kérdést tett fel: Marosi Zoltán itt van-é? (Ott ült mellettem, de oly sokan voltunk, hogy biztosra vettük: a tanár még nem ismer minket név szerint.) Nincs itt mondtam. A „hírnök" távozott. Ödön pedig még aznap hazament (!) a nagynéniéhez, s azon az éjszakán az eltűnés mellett döntött. Reggel faarccal elköszönt a nénitől, majd bejött az egyetemre, átadta nekem az aktatáskáját, hogy vigyem majd haza a nagynénjéhez (bízott bennem, tudta, hogy már gyakorlatom van az ilyesmiben), s ő pedig eltűnt... Aznap délelőtt kétszer keresték Marosi Zoltánt az egyetemen, - s most már teljes nyugalommal állíthattuk, hogy nincs jelen. Azt hiszem nem is ellenőrizték. Mindenesetre kora délután elszaladtam a lakására, átadtam a táskát a halálra rémült nagynéninek, s valami olyasmit motyoghattam, hogy Zoltánt elvihettek, mert egy szünet után nem került elő, bár a táskája - ugye - ott maradt a padban, vagy valami hasonlót. Amikor azután pár óra múlva megjelentek a nagynéninél a keresők, Ő szegény