Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

1946 nyár végén egy idegen férfi csengetett be békési lakásunkba. Udvariasan bemutatkozott, dr. Komássy orvos Békéscsabáról, majd hozzám fordult. - Bordi Imre? - Igenlő válaszom után behívtam, a folyóson leültünk, s elmondta, mi járatban van. Tudja, hogy én 1942 őszétől hadapródiskolába jártam, és a háború végén itthon rekedtem. Az ő fia is hadapród volt Nagyváradon, s mivel nem tud semmit a fiáról, megkeresett, hátha az általam ismert, és Nyugatról visszatért hadapródiskolások közül valaki tud valamit róla. Elmondtam, hogy Békésről Bondár László, Bereczki Gyula, Borlói Rudolf és Ferenc voltak hadapródok, s közülük csak Bondár Lászlóról tudom, hogy Csehországban van fogolytáborban. Évfolyamtársaimról semmi egyéb hírem nincs. Megemlítettem továbbá, hogy a nagyváradiak közül Tusz Ferenc és Annus László hazaérkezéséről tudok. Megköszönte az információt, s megkért, ha valami új hírem lenne, értesítsem egy levelezőlapon. Címzésnek elég ennyi: dr. Komássy, Békéscsaba. Még egy pár percig beszélgettünk, aztán elment. Többé nem láttam, nem találkoztam vele, csak a nevével 1947-ben. • • * 1947. január 18-a szombatra esett. Kemény, hideg téli nap volt, hóeséssel. Estére kitisztult, aminek azért örültem, mert este a postások báljára készültem Marosi Zoltánnal (Ödönnel). Megbeszéltük, hogy érte megyek, - mert útba esik - és együtt indulunk úgy 7 óra körül. Éppen befejeztem a készülődést, amikor csöngettek. Kimentem kaput nyitni. A sötétben egy fiatal nő állt, s rám kérdezett: Bordi Imre? Igen, mondtam, mire ő elmondta, hogy dr. Komássy doktor úrtól jött, Bondárékhoz kellene mennie, de a címüket nem tudja. A doktor úr azért küldte hozzám, mert én biztosan tudom, hol laknak Bondárék. Igen, mondom: Révész u. 1. Erre ő nagy aggodalommal elmondja, hogy nem talál oda, mert nem ismeri a várost. Nem kísérném-e el? Kértem várjon egy percet, míg felveszem a kabátomat, szívesen elkísérem, hisz éppen indultam és arrafelé vitt az utam. Beszaladtam szüleimhez, pár szóval vázoltam az esetet, s elköszöntem tőlük azzal, hogy éjfél előtt nem, de egy