Bordi Imre: A gulag rabja voltam - Fejér Megyei Levéltár közleményei 19. (Székesfehérvár, 1995)

csomagolt cukorkát, a konfettit, a kölnit, esetleg a száraztésztát. A kijelölt napon a barakkügyeletes (a dnyiválne) összeírta, hogy ki mit és mennyit kér, és míg a brigád kiment dolgozni, megejtette a beszerzést, és este kiosztotta a holmit. Ha a láger vezetése tudomást szerzett arról, hogy ellenőrzés várható az Otgyilénija részéről, mindig kantinnapot rendeltek el. Ilyenkor a dohogyágokat is eltávolították a lágerből. Mikor megjött a szemlebizottság, a vásárolt holmi a barakk asztalán kirakva várta a brigádot. A barakk tiszta volt és rendes, ezt el kell ismerni, az asztalon csupa finomság. Ezt látták és joggal (?) gondolhatták, hogy éhes ember ilyet nem vásárol. Igazi patyomkinizmus volt ez. A valóság az, hogy éhesek, rongyosak voltunk, és néha aranyvégű cigarettát szívtunk, de nem gyufával gyújtottunk rá, hanem a buslátból kitépett vattát katáltuk. Jó, hogy már Pesten megtanultam. A kölninek is volt keletje, egyszer én is megkóstoltam, de nem ízlett. Tajsetben teljesen új ruhával szereltek fel bennünket (rendes, vadonatúj fehérnemű, fekete zeignadrág, gimnasztyorka, simléderes sapka, buslát, bakancs, 2 pár kapca és 3 dl-es alumíniumpohár). Július 5-én mintegy kétszázan lehettünk, amikor bevagoníroztak bennünket. A vagonban priccsek és pokróc (!), s minden vagon edényekkel ellátva. Megmaradt viszont a „lyuk", de már egy kis deszkafallal elkerítve. Számunkra ez teljes komfortnak tűnt. Csak az esett rosszul, hogy a vagonajtót szigorúan ránkzárták. De amikor megmagyarázták, hogy miért, még meg is köszöntük. Abban az időben ugyanis komoly amnesztia is volt a köztörvényesek számára. A vasút azonban nem győzte személyvonati helyjeggyel kielégíteni az igényeket, s mindenki úgy ment, ahogy tudott. Még a lezárt vagonokat is feltörték. Amikor megállt valahol a vonatunk, nálunk is gyakran dörömböltek, s ilyenkor az őröknek kellett közbelépni. Ezúttal jól haladtunk, menetrend szerinti vonatokhoz kapcsolták a mi 5 vagy 6 vagonunkat. így is maradt idő elmélkedni, gondolkodni a múlton, mert a jövővel még mindig féltünk foglalkozni. Állítom, hogy túlélésemben jelentős szerepe volt annak, hogy én teljesen az emlékeimbe menekültem. Életem szép napjait, a családot, a marosvásárhelyi éveket, a szép diákszerelem élményeit ezer- és