Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942-1943 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 18. (Székesfehérvár, 1995)
Előzmények
Donon és a Miuson. így mindkét hadsereg arcban támadta meg az ellenséget, vagyis az átkarolás délről nem sikerülhetett. A Heeresgruppe A támadása nem az ellenséges főerőket érte, amelyek már visszavonulásban voltak, s a harcot ügyesen mozgó utóvédei vívták. Július 15-én a 17. német hadsereg jobbszárnya áttörte az ellenség Mius-állásait, majd dél felé fordult Rosztov és Batajszk között. Az 1. páncéloshadsereg gyorsan átkelt a Donyecen és az ellenséges utóvédekkel harcolva dél felé tört. Július 14-én érintkezésbe lépett a 6. német hadsereggel Millerovótól délnyugatra. (Három hadsereg találkozott olyan helyen, ahol ellenség már nem volt!) Az Operation Blau eredeti szándékából nem sok maradt meg. Még mindig lett volna azonban idő arra, hogy a 17. német hadsereg és az 1. német páncéloshadsereg Rosszos felé -biztosítás mellett- támadjon a Don alsó folyása mentén Kalácsra, a 6. német hadsereg pedig ugyanakkor észak felől előretörjön. így be lehetett volna a nyári offenzívát fejezni, s megkezdeni a támadást a Kaukázusban. Ekkor azonban Hitler (Vinnyicán, előretolt főhadiszállásából) megparancsolta az 1. és a 4. német páncéloshadseregnek, hogy gyorsan érjék el a Donyec torkolatát, forduljanak nyugatra (!), s foglalják el Rosztovot. Ez betetőzése volt a szűk katlan téves elméletének. Az 1. német páncéloshadseregnek, amely egy héttel korábban a Donyecen északkeleti irányban kelt át, most még egyszer ki kellett erőszakolnia egy átkelést délnyugati irányban. Rosztovban viszont nem volt nagyobb erejű ellenség, ami egy ilyen hadműveletet megérdemelt volna. A nagy átkarolást Sztálingrád térségéből Hitler ezzel feladta a közelebbi Rosztovért. A két hadseregcsoport zöme szinte haszontalan hadműveletet hajtott végre! Hitler feladta eredeti tervét, de megtartotta a földrajzi célt, Sztálingrádot, amelynek hadműveleti jelentősége nem volt. A 6. német hadsereg a Führer parancsára egymaga támadott kelet felé, de túl gyenge volt ahhoz, hogy a négy hadseregnek szánt feladatot megoldja. Hitler nem ismerte fel, mikor kell korábbi elhatározása mellett kitartani, vagy azt feladni. Még mindig a Donyec és a Don között akarta az ellenséget megverni, amelyet Rosztov körzetében vélt találni. A front jelentéseivel szemben süket volt: már többször jelentették, hogy a szovjet rég kitért, és erőinek zömével a Don mögé vonult viszsza. Hitler hamisnak vélte azt a hírt is, amely szerint július 13-án Moszkvában haditanács ülésezett Sztálin elnöklésével, Molotov és Vorosilov jelenlétében, és elhatározták a visszavonulást a Volgáig és a Kaukázusba.