Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942-1943 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 18. (Székesfehérvár, 1995)

Előzmények

ket, mert azok kimenetelétől függött a szövetséges seregek, így a 2. magyar hadsereg sorsa is. A német legfelsőbb vezetés nem látta, vagy nem akarta bevallani a hadműveleti terv első fázisának kudarcát. Erre vall pl. a Heeres­gruppe Süd július 7-én kiadott parancsa, amely lényegileg a követke­zőt mondotta: a támadó front egyik részén sem sikerült az ellenség­nek új védelmet szervezni. Még soha sem tapasztaltunk ilyen felbom­lási jelenséget, amit most láttunk. Ez valótlan volt! A visszavonulás még nem vereség. Felbomlási je­lenségek pedig nem voltak! 80000-es fogoly szám túlzott volt, de az eddigiekhez mérten csekély. 50 A zsákmány mennyiségét a hadijelentés diplomatikusan „áttekinthetetlennek" jelentette. A szovjet hadműve­leti vezetés jól működött. Az is beigazolódott, hogy a Hitler által kita­lált harcmód, nevezetesen: az ellenséget szűk bekerítésekben (kis kat­lanokban) kell megverni, megbukott. A Weichs-seregcsoport és a 6. német hadsereg nem tudta az ellenséget a Donyec és a Don között bekeríteni és megsemmisíteni. A nyári csata második fázisa. A német hadműveleti terv megváltoztatása július 13-án. A rosztovi katlancsata Amikor a 6. német hadsereg négy hadteste Millerovóhoz érkezett, az ellenség Donyec-arcvonala is megingott. Itt volt az idő, hogy a Hee­resgruppe Süd két déli hadserege (az 1. német páncéloshadsereg és a 17. német hadsereg) is támadásba lendüljön. Július 9-én új parancs­noklási viszonyok léptek életbe. Az újonnan létesített Heeresgruppe A (List tábornagy) alá tartozott a 17. s a 11. hadsereg és az 1. páncélos­hadsereg. Az eddigi Heeresgruppe Süd (Bock tábornagy) kapta a Heeresgruppe B nevet, s ezután alá tartozott a 2. és 6. német tábori s a 4. páncéloshadsereg, valamint a 2. magyar hadsereg, az olasz 8. hadsereg, a román 3. és 4. hadsereg. 51 A Heeresgruppe A feladata: erős jobbszárnnyal támadjon Taganrog térségéből a Don mentén északkelet felé, Sztálingrád térségében egyesüljön a Voronyezs felől jövő Heeresgruppe B-vel, s a Dontól északra és nyugatra levő szovjet erőket kerítse be és semmisítse meg. Főleg az 1. német páncéloshadsereg gyors seregtestei képezzék a hara­pófogó déli ágát. A Donyec alsó folyásánál az átkelés nehéz. Ezért a Heeresgruppe A úgy intézkedett, hogy az 1. német páncéloshadsereg Izjum körzetéből támadjon, s tegye lehetővé, hogy a 17. német hadsereg átkelhessen a

Next

/
Thumbnails
Contents