Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942-1943 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 18. (Székesfehérvár, 1995)

Függelék

őriztem a Hadtörténelmi Levéltárban található eredeti okmányok tanulmányozása útján. Ami a -cseppet sem jóindulatú- megjegyzésedet illeti, hogy a beosztásom a doni hadsereg-parancsnokságon kizárólag „adminisztratív tevékenység" volt, engedd meg, hogy most én „csodálkozzam". Ki tudhatná Nálad jobban -aki vezérkari tiszt voltál-, hogy a vezérkari tiszt általában véve sem tekinthető adminisztráló közegnek, a Szervi Határozványok is előírják a vezetés kérdéseivel kapcsolatos hozzászólási, javaslati jogát, sőt, bizonyos esetekben -és különösen háborúban- az ilyen kötelezettségét is! Mármost: a tényleges helyzetben ez általában az egész ottlétem alatt valóság volt, különösen pedig a legsúlyosabb időkben. Valóban úgy képzeled, hogy a vezetési kérdésekben nekem és a többi vezérkari tisztnek nem kellett érdemlegesen foglalkoznunk a gondokkal, nem éreztünk mi felelősséget a megoldások keresésében, csupán írnokok, illetve szócsövek voltunk? Amikor Te vezetted a hadműveleti osztályt, Te ilyen lettél volna? Aligha! Elképesztő volna, ha a beosztott vezérkari tiszt csak „fogalmaz, továbbít, telefonbeszélgetéseket bonyolít le, részletparancsokat közvetít". Eszerint ma már elegendő volna egy számítógép (computer) a beosztott vezérkari tiszt helyett? Laci, -ha megengeded, hogy mégis így szólítsalak- amikor a hozzászólásomban azt írtam, hogy csak az tudhatja a teljes valóságot, okok és ok-okozati összefüggésekkel együtt, aki „ott volt", aki „átélő" volt; olyasmikre gondoltam (és meggyőződésem ma is, hogy igen, ez igaz), amik ott történtek. Válságos helyzetekben óriási szerepe van a lelkieknek (idegállapot); hacsak nem vaskalapos az elöljáró, a közvetlen munkatársaival együttesen kínlódja át a dolgokat. Talán jobban hiszel Görgényi Jóskának (vezérkari százados), aki akkor az én helyettesem volt. Kérdezd meg, hogy hogyan születtek meg a helyzetmegítélések, a parancsjavaslatok, intézkedések. Remélem, ő nem felejtette el azokat a napokat, órákat, perceket, amikor Kovács Gyulával hármasban töprengtünk, mit is tehetnénk. Most lássuk a „tévedéseim"-et. Első tévedésem lenne (ahogy írod), hogy szerintem hadtörténelmet csak átélő írhat, aki az eseményekben ténylegesen részt vett. Lehet, hogy félreérthetően fogalmaztam meg ezt a részt a hozzászólásomban, bár igyekszem mindig egyértelmű lenni. Nem Neked szólt! Rengeteget töprengtem már, a kérdésben nagyon is elmélyülve azon, hogy mik a buktatói a tárgyilagos és -főleg- a közhasznú történetírásnak. Ezek között szerepelnek főleg: szakképzettség hiánya, valami-