Zsigmondy László: A 2. magyar hadsereg a Szovjetunió elleni háborúban 1942-1943 - Fejér Megyei Levéltár közleményei 18. (Székesfehérvár, 1995)

A Vörös Hadsereg téli offenzívája a 2. magyar hadsereg ellen. A doni csata

szabályokat, felkoncolást követelt. A IV. hadtest balszárnyán Repjev­kát Pachner százados védte. Berezovon kb. ezer ember gyűlt össze, egy részük már fegyvertelen, összefagyott állapotban volt. A 10. és 13. könnyű hadosztály erőállapota és erkölcsi értéke még kielégítőnek bizonyult. Harckocsik ellen nem volt hatásos elhárító löveg. A sztálinor­gonákkal és a nagy géppisztolyfölénnyel szemben a csapat védtelen volt. Witzleben tábornok a nap folyamán javasolta, hogy a tarthatatlan helyzetben a hadseregparancsnok saját hatáskörében intézkedjék, és döntsön mint szuverén magyar katonai vezető. Ezt a hadseregpa­rancsnok nem fogadta el, mert azt a felelősség áthárításának minősí­tette, s az arcvonal visszavétele esetén (felsőbb német parancs nélkül) mi lennénk a bűnbakok. Később Witzleben megismételte javaslatát: Jány vezérezredes intézkedjék most már szabadon, mert itt a magyar hadsereg sorsáról van szó! 102 Január 15-én délután a 2. magyar hadsereg vezérkari főnöke újból jelentett Sodenstern gyalogsági tábornoknak: a Cramer hadtest nem tud támadni holnap. Szeretné tudni, továbbra is itt kell kitartania a hadseregnek? Sodenstern válasza az alábbi volt: „itt harcolni kell az utolsó emberig! Cramer támadásától pedig eredményt várok. Cramer először ráüt az ellenség fejére Scsucsjénél, utána kivonja erejét, majd északra vág és Osztrogozsszkban egyesül a 168. német hadosztállyal". Ezek után Jány magára maradt súlyos problémájával. Mit tegyen? Elrendelje-e önhatalmúan a VII. hadtest visszavonulását, s akkor re­mény van arra, hogy ez a hadtest megmenthető? Avagy kövesse Hit­ler, az OKH és a Heeresgruppe B kitartási parancsát, amely esetben a hadsereg szétesik, és a legsúlyosabb veszteségeknek lesz kitéve. Jány az utóbbi megoldást választotta. Nem mert önhatalmúlag cse­lekedni, attól tartva, hogy „bűnbaknak" fogja őt tekinteni a német vezetés. A Honvéd Vezérkar főnökét és Magyarország kormányzóját folyamatosan tájékoztatták a 2. hadsereg nagyon súlyos helyzetéről. Egyikük sem tudott tanácsot adni. Helyzet a 2. magyar hadsereg szomszédjainál Az olasz Alpini hadtest még mindig a doni védőállásban tartózkodott. Lényegesebb harci cselekmény e napon nem volt. Szomszédságában a XXIV. német páncéloshadtest ugyancsak eredményesen védekezett. A szovjet 3. harckocsihadsereg csapatai támadásokat intéztek a védő­állás ellen, de nem sok eredménnyel, főleg a Fegelein SS harccsoport ellenállását nem tudták megtörni.

Next

/
Thumbnails
Contents