Lánczos Kornél 1893-1993 - Megyei Levéltár közleményei 15. (Székesfehérvár 1989)

Lánczos Kornél: A tudomány, mint a művészet egyik formája

tottuk, hogy a művészetben a hangsúly az érzelmi és intuitív megértésen van, most pedig azt látjuk, hogy a tudományos képzelőerőt és inspirációt igénylő nézőpontok figyelembevételével a tudomány és művészet közötti szakadék nem oly nagy és valójában e szakadék gyakran egyáltalán nem is létezik. Elérkeztünk a tudomány és művészet közötti harmadik alapvető különbséghez. A tudomány az objektív világ rendjét kutatja és ebben az egyén semmilyen szerepet nem játszik. A művészetben ugyanakkor az egyén szerepe meghatározó. Tudni akarjuk, hogy ki festett egy bizonyos képet, ki komponált egy bizonyos zeneművet, vagy ki írt egy bizonyos verset, minthogy az az ő látomása a szépről, és az a döntően érdekes, ahogyan ő saját magát kifejezi. A tudományban elvész az egyéniség szerepe, mivel a tudomány az általánost kutatja, és eredményei függetlenek attól, hogy ki fedezte fel őket. A valóságban egészen más a helyzet. A tudósoknak rendszerint igen erős egyéniségük van és nagyon érzékenyek arra, hogy megfelelő elismerést kapjanak törekvéseikért. Még olyan nagy gondolkodó is, mint Newton, alapvető szerénysége ellenére egy kellemetlen prioritási harcba keveredett az infinitezimál-számítás felfedezésével kapcsolatban. Leibnizet, a kiváló matematikust és természet-filozófust azzal vádolták, hogy Newton titkát ellopta és saját felfedezéseként publikálta. A vád teljesen alaptalan volt, mindkét tudós egymástól függetlenül fedezte fel ugyanazt a dolgot, jóllehet teljesen különböző technikával dolgoztak és más oldalról közelítették meg a kérdést is. A példákat tovább sorolhatnánk. Az imént már említettem, hogy mennyire elkeserítette Boltzmannt, hogy nemcsak nem hittek csodálatos felfedezésében, de még személyes sértegetések is érték miatta. Ez kergette végül öngyilkosságba. Sok más tudós életét is megkeserítette az, hogy kortársaik nem ismerték el eredményeiket. Valójában aligha kételkedhetünk abban, hogy az alkotó művész és az alkotó tudós érzelmi síkon igen hasonlóak. Mindkettő a saját elvont világában él, amelyből ki vannak törölve a mindennapi lét jelentéktelen dolgai. Mindnyájan ismerjük a „szórakozott professzoriról szóló történeteket. Például azt a pompás történetet a nagy fizikus Newtonról, aki tojást akarván főzni, elővett egy tojást és az óráját, ami abban az időben