Hollósy-Kuthy lászló: Élményeim a második világháború alatt 1939-1945 - Megyei Levéltár közleményei 14. (Székesfehérvár, 1989)

V. Végakkordok

Az első nagy kérdés, amely felvetődött az volt, hogy mik vagyunk mi magyarok végeredményben, minek tartanak minket az amerikaiak? Hosszas huzavona keletkezett. Hadifoglyok vagyunk? Akkor járt volna a hadifogoly illetmény. Vagy más valami? Végül nagy nehezen kijelentették, hogy polgári lakosság vagyunk. Mint később kiderült, boldogok lehettünk ezzel az osztályozással, mert így a férfiak nem kerültek franciaországi fogolytáborokba. Kijelentették, hogy minden magyar eredetű érték a magyaroké, csak be kell jelentenünk. Ez többször meg is történt. De hogy mi történt ezekkel a bejelentett értékekkel, máig sem tudom. Nem volt mozgási lehetőségem. Egyszer egy amerikai tiszt vitt el gépkocsin néhány körzetemhez. Végül is kaptam némi benzint a magyar települések megtekintésére. Nálunk a járásban a magyar ügyeket, az amerikai járási vezetőnek alárendelt, amerikai közigazgatási tisztviselő intézte, teljesen önállóan. Ezelőtt ez a tisztviselő soha sem volt katona, állami szolgálatban sem lehetett, hanem néhány hónapos tanfolyamot végezhetett, mint „németül tudó". Ennek, a tömegek vezetéséről fogalma sem volt. Mindenkit meghallgatott, annak lett igaza, aki utoljára beszélt vele. Főleg a nőket és a saját érdekeit nézte. Az a gyanúm, hogy a tolmácsom összejátszott vele. Ez az amerikai egy napon összehívta az összes alkörzet vezetőket és engem is. Azt akarta, hogy adjam át a járás magyarságának vezetését a tolmácsomnak, aki a gyanúm szerint akkor már egy követ fújt vele. Ez ellen tiltakoztam. Az amerikai elvitt parancsnokához, aki megkérdezett, hogy eddig mit csináltam. Tehát nem is tudott a működésemről. Ennek kifejtése után nekem adott igazat. A tolmácsot azonban nem válthattam le. Sajnos ezen amerikai parancsnokot hamarosan más beosztásba helyezték. Megjelent egy plakát, hogy az idegen valutát be kell szolgáltatni. Megkérdeztem az amerikai hatóságot, mi történjék a magyar pengővel? Sohasem kaptam választ erre. Az egyik amerikai katonai rendőrségi tiszt kijelentette (hogy illetékes volte erre, nem tudom), hogy a magyarokkal fegyelmi ügyekben a magyar honvédség szolgálati szabályzata szerint járjak el. Aki nem fogad szót, vagy erre kényszerítve vagyok, adjam át nekik. Az első esetben egy orvost szándékoztam az egyik magyar táborból, ahol három ilyen akadt, egy olyan magyar településre tenni, ahol orvos nem volt. Az orvos egyszerűen se kérésre, se könyörgésre nem fogadott szót. Átadtam az illetőt az amerikaiaknak. Két nap múlva visszaérkezett azzal, hogy az illető nem mozdítható el lakhelyéről. Egy kocsist éjjel felköltöttek, hogy fogjon be és vigyen egy leendő anyát a kórházba. Nem volt erre hajlandó, átadtuk az amerikaiaknak. Néhány nap múlva visszajött. Azt mondták reá, hogy szegény már öregebb és az első világháborúból rokkant. Tényleg, valamilyen lövése volt, ami őt azonban ténykedésében mint kocsis addig sem gátolta. Egy magyart tetten értek és megnevezték, hogy libát lopott némettől. A magyar a lopást bevallotta. Semmi két-